Kiállítás születik - Nyílik a Skanzen Erdély kiállítása

2022 tavaszán nyílik meg az Erdély épületegyüttes első kiállítási egysége.
Szerző: Skanzen 2021. február 17.

2022 tavaszán nyílik meg a nagyközönség előtt az Erdély épületegyüttes első kiállítási egysége, és további tizenhét porta megvalósulásával a második ütemben válik teljessé a Skanzenben Erdély bemutatása.

 

Az elkészülő épületegyüttes nemcsak Erdély, Partium és Moldva népi építészetébe, lakás- és tárgykultúrájába enged betekintést, hanem közel hozza szellemi örökségét, nemzetiségi és vallási sokszínűségét, oktatását is. A legjellegzetesebb erdélyi kistáji egységeket a Szilágyságtól Kalotaszegen át Gyimesig, Háromszéktől Gyergyóig áttelepített vagy másolatban felépülő épületekkel mutatja be a Skanzen. Bepillantást nyerhetünk azonban nemcsak az erdélyi falu, hanem a székelyföldi városok lakóinak életébe is. Az épületegyüttes az első komplex összefoglaló kiállítás lesz hazánkban, amely két évszázadot átívelően reprezentál egy határon túli területet.

 

 

Térkép2..jpg

 

2022 tavaszán megnyílik a városi kiállítási egység, ahol ügyvédi iroda, posta, gyógyszertár, divatáru-kereskedés, nyomda, kávéház jeleníti meg a polgárosodó igényeket. A város mellett megépül a tájegység szakrális középpontját jelképező templom és az egyházi telekhez tartozó iskola és kultúrház. Épül többek között szász, hétfalusi csángó és csíki porta, de nyílik határátkelő is.

 

Az épületegyüttes a megújuló muzeológia módszertanát alkalmazva – látványelemekkel, digitális eszközökkel, modern interpretációs elemekkel – egy olyan 21. századi kiállítást valósít meg, amely az európai skanzenológia fő irányait követve az épületek bemutatása mellett a történetmesélésre, egyéni történetek, sorsok és történelmi események bemutatására is vállalkozik. Különleges látványossága lesz az ÉLŐ TÖRTÉNELEM interpretáció, amelynek során a portákat járva, a lakóházakba betérve az „itt élőkkel” találkozhatnak a látogatók. Hangsúlyt fektet a Skanzen a múzeumi tudásanyag élményekkel közvetített átadására, a GYEREK SKANZEN helyszínek fejlesztésére, amely az egész család számára kulturális élményt és szórakozást kínál.

 

 

2022-ben átadásra kerülő épületek

Városi házak

  • Székelykeresztúri patika
  • Marosvásárhelyi kávéház
  • Marosvásárhelyi nyomda
  • Székelyudvarhelyi postahivatal
  • Kézdivásárhelyi divatáru-kereskedés
  • Sepsiszentgyörgyi ügyvédlakás 

Egyházi telek

  1. Nyárádgálfalvai templom – Maros megye
  2. Kultúrház, Kiskede – Hargita megye
  3. Iskola, Tordátfalva – Hargita megye

Falusi porták

  • Szászújfalusi porta – Szeben megye
  • Homoródalmási porta – Hargita megye
  • Négyfalusi porta – Brassó megye
  • Csíkszentsimoni porta – Hargita megye
  • Balavásári porta – Maros megye

  

A második ütemben átadásra kerülő porták

  • Szilágyerkedi porta – Szilágy megye
  • Köröstárkányi porta – Bihar megye
  • Inaktelki porta – Kolozs megye
  • Széki porta – Kolozs megye
  • Mezőpaniti porta – Maros megye
  • Torockói porta – Fehér megye
  • Torockói porta – Fehér megye
  • Lozsádi porta – Hunyad megye
  • Felsősófalvi porta – Hargita megye
  • Székelyvarsági porta – Hargita megye
  • Gyimesközéploki porta – Hargita megye
  • Forrófalvi porta– Bákó megye
  • Alsócsernátoni kúria – Kovászna megye
  • Uzoni porta – Kovászna megye
  • Zabolai porta – Kovászna megye
  • Parókia, Nagykede – Hargita megye
  • Csíkszentmihályi szatócsbolt és kocsma – Hargita megye

     

 

 

A 2022-ben megnyíló kiállítás

 

 

Az Erdély épületegyüttessel a Skanzen hatvan hektáros területe tizenöt hektárral növekszik, a jelenleg 312 épület közel 150 épülettel és 25-30 ezer műtárggyal bővül. 

 

Szimbolikus jelentéssel bír, hogy a határon túli 103 ezer km²-nyi területet reprezentáló új épületegyütteshez egy határátkelőn és a főút alatt átvezető alagúton keresztül juthatnak el a látogatók. A határátkelőnél zajló élő történelmi szituáció során a látogatók megismerkedhetnek azzal, hogyan folyt a Magyar Népköztársaság idejében az útlevelek ellenőrzése és a vámvizsgálat a határátkelés során. A szituációban szereplő személyek ruházata, a határátkelő épületei, az útlevélkezelő fülke és a sorompó is az 1960-70-es évekhez köthető.    

 

A Skanzen Erdély épületegyüttesében a főút mellett kapnak helyet a városi épületek, ahol a megjelenítendő házak egy kis tér köré szerveződnek. Erre a térre érkeznek meg a határátkelő felől a látogatók, majd erről a térről indul az az utca, amely elvezet az Erdély épületegyüttes falusi portáihoz. 

 

 

I.  Város

 

A Skanzen Erdély tájegységének városi épületegyüttese a 20. század első felében mutatja be az erdélyi városfejlődés, művelődés- és kultúrtörténet jelenségeit, a népi építészet, lakáskultúra és életmód területén bekövetkezett változásokat és a hagyományok tovább élését. A 20. századi hétköznapok és ünnepek világában már nem választható szét teljesen a falusi és városi életmód, hiszen a falvak lakói a városokat keresték fel, ha gyógyszertárba mentek, peres vagy hagyatéki ügyeiket intézték az ügyvédnél, de akkor is, ha kultúrára, szórakozásra vagy éppen divatos ruhára vágytak. A különböző települések lakóinak élete sok szállal kapcsolódott egymáshoz. 

 

A városi épületegyüttes házainak megjelenítésével a múzeum célja, hogy a különböző funkciókat betöltő épületeket a látogató egyetlen székelyföldi (fiktív) kisváros részeként értelmezze.

 

 

1.    Székelyudvarhelyi postahivatal  

 

A 20. század elején Székelyudvarhely kincstári postahivatalaként működő, Kossuth utca 35. szám alatt álló épület múzeumi megépítésével az Osztrák­–Magyar Monarchia egyik meghatározó hivataltípusába, a posta működésébe nyerhetnek betekintést a látogatók. A Skanzenben másolatban megépülő épület lesz az első ház, amely az Erdély tájegységbe érkező látogatót fogadja. 

 

A postaépület homlokzatának oromdíszében látható postakürt és a főhomlokzat postai címertáblája az épület közfunkciójára hívja fel a figyelmet. A kétszintes épület földszintjén helyezkedett el hajdan a postahivatal, amelyet szokatlan módon nem közvetlenül az utcáról, hanem a kapuáthajtóból, illetve a belső udvarról közelítettek meg. A földszinten a látogatók azokba a postai terekbe is betekintést nyerhetnek majd, amelyek a valóságban a közönség előtt zárva voltak. A kiállítás az 1917­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­ és 1919 közé eső éveket mutatja be.

 

Posta.jpg

Székelyudvarhely, Postahivatal, 1910/ fotó: Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely

 

A működő postahivatal gazdag élő múzeumi megjelenítést tesz lehetővé: tereinek és berendezéseinek rekonstruálásával nemcsak látványában és hangulatában idézhető meg egy korabeli székelyföldi városi postahivatal, hanem a személyzet által használt eszközök segítségével a munka- és ügyviteli folyamatok is átélhetővé válnak. A megelevenedő századeleji posta épületében a látogatók képeslapokat és levelezőlapokat is vásárolhatnak. A múzeumi élményt működő telefonösszeköttetés teszi teljessé: tervezzük, hogy a hivatalból korabeli telefonkészülék segítségével elérhetővé váljon a Korzó kávéház és a Sepsiszentgyörgyi ügyvédlakás is. 

 

A postaépület emeletén a hivatalvezető lakását és Erdély népességét bemutató kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. A Magyar Királyi Postánál előírás volt az állami postahivatalok vezetői részére szolgálati lakás biztosítása. A lakás és berendezése érzékelteti, hogy mit jelentett egy postai hivatal vezetőjének lenni. A postai elöljáró a helyi közösség értelmiségi köreibe tartozott, otthonának berendezése jelzi a hivatalt irányító postatiszt szerepét és rangját egyrészt a posta szervezetén belül, másrészt a polgárosodó társadalom struktúrájában.

 

 

2.     Sepsiszentgyörgyi ügyvédlakás

  

Sepsiszentgyörgy városképének kialakulásában meghatározó szerepe volt Kós Károlynak. A Gróf Mikó Imre utca 9. szám alatt álló Kós Károly tervezte lakóház másolatban történő megépítésével a magyar, azon belül az erdélyi városi építészet egyik meghatározó 20. századi alakjának a városfejlődésre, városképre gyakorolt sajátos hatását is bemutatja a múzeum. A lakóház kiállítási ideje 1936 és 1939 közé tehető.

 

Ügyvédlakás.jpg

  Keresztes-ház/fotó: MNL

 

Az épületet építtető ügyvéd testvérpár – Keresztes István és Károly – a Trianon utáni város magyar értelmiségi társadalmának tipikus figurái, akik szakmai, közéleti, politikai és kulturális tevékenységükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez, mindennapi életéhez.

 

Az épület és a kiállítás két világháború közti bemutatása alkalmas a kisebbségi városi polgárság életének bemutatása mellett a román-magyar hatások érzékeltetésére is. A közeli Lécfalva birtokos családjának sarjai a két világháború közötti erdélyi magyar polgárság figurái, akik nyitottak az újításokra is. Rengeteget utaztak Erdélyben, Budapesten, Olaszországban, de a hagyományokat is tiszteletben tartva vettek részt a közéletben is. Ügyvédi irodájukon és családi kapcsolataikon keresztül összekötő kapcsot képeznek a székely paraszti társadalom (a falu) és a városi polgárság között. Otthonuk ügyvédi irodaként, polgári lakásként és a társadalmi élet színtereként is értelmezhető, ahol a helyi értelmiség mellett a nemzet kulturális életének olyan meghatározó alakjai is megjelentek, mint például Bartók Béla. 

 

A Keresztes testvérek házukat eredetileg ügyvédi irodának és legénylakásnak szánták, így Kós Károly eredetileg az alsó szintre az udvarról nyíló lépcsőházból két irodát és egy cselédszobát tervezett, míg az emeletre két szobát, vendégszobát fürdőszobával és vécével. A levéltári adatok szerint a testvérek 1924-ben kaptak építési engedélyt a házra, és a négyzet alakú épületet kibővítve építették meg. Az átalakítás során szintenként egy-egy lakással bővült a ház. A múzeumban megvalósuló épület az 1930-as évekre megtörtént átalakításokat tükrözi.

 

Keresztes család.jpg

  Keresztes család/fotó: MNL

 

Az épület alkalmas olyan kultúrtörténeti események, folyamatok bemutatására, amelyek nemzeti kultúránk egészére is nagy hatással voltak. Az épület pincéjébe tervezett kiállítás Kós Károly építészeti tevékenységének felvillantása mellett az építész személyiségén keresztül a transzilvanizmus gondolatával is megismerteti a látogatókat. (A transzilvanizmus a két világháború között az elszakított Erdély szabadelvű hagyományait őrző, az együtt élő népek egymás iránti megértését elősegítő, világnézeti türelmet kívánó erdélyi gondolatként vált ismertté.) 

 

A földszinten kialakítandó három helyiség közül kettő ügyvédi iroda, egy pedig fogadó szoba volt. Ezen helyiségeknek egy része enteriőrként, másik része modern kiállítás formájában mutatja be a Keresztes család mint (egy székely primor lófő nemesi család leszármazottjaként polgári foglalkozást űző) erdélyi városi polgár életét. A lépcsőházon keresztül közelíthető meg Keresztes Károly lakása, amelyben szalont, hálószobát, vendégszobát, konyhát, fürdőszobát rendez be a múzeum.

 

 

3.    Székelykeresztúri patika

 

Székelykeresztúron, a Szabadság tér 56. szám alatt található lakóházban működött a több segéddel üzemelő Székelycímer gyógyszertár, amely 1876-tól 1949-ig a Jaeger család tulajdonában és üzemeltetésében állt.

 

A patika fénykorában a ház alsó szintjét az üzlet, emeletét pedig egy ötszobás polgári lakás foglalta el. Az utcáról a bejárást egy magas, boltíves kőkapu biztosította, az épület udvar felőli részén emeleti körtornác futott körbe. A kertben filagória állt a századfordulón. Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a patika bútorzata sötétszínű tömörfából készült. Üvegtégelyek sorakoztak a polcokon, amelyekre cégjelzéses, díszes, aranyszínű gyógyszeres címkéket ragasztottak. A cég a legnagyobb polgári patikák mintájára működött még a második világháború idején is.

 

Patika.jpg

 A Jaeger-ház 1936-ban / Nagy Béla felvétele (Molnár István Múzeum, Fotótár)

 

A gyógyszertár épületének múzeumi megépítése nemcsak a székelykeresztúri patika működésébe enged bepillantást, de a közösség megbecsült polgárának Jaeger F. Józsefnek és családjának élete is megelevenedik a látogatók előtt. A patikus mesterségének bemutatása mellett kirajzolódik a közösségen belüli kapcsolathálója és szerepe, hiszen a legkülönfélébb emberek jártak ide az egyszerű falusi parasztemberektől kezdve a városi főorvosig vagy a polgármesterig.

 

A patika a gyógyszertári készítmények értékesítése mellett a drogéria szerepét is betöltötte Székelykeresztúron. A Jaeger-patikában előállított saját krémek, kenőcsök, porok, szeszek, pirulák mellett a korszak országszerte ismert gyógyszer- és szépségipari termékeit is forgalmazták bajuszpedrőtől arckrémen át a fenyő szobaillatósítóig, és árultak a fotografáláshoz szükséges fényképészeti cikkeket, vegyszereket is.

 

A gyógyszertári és kozmetikai termékek forgalmazása mellett más tevékenységekbe is belekóstolt a család. A ház udvarán gyümölcsaszaló működött, de volt gyümölcspréselőjük és szikvíztöltődéjük.  Szódavíz palackozásba kezdtek és forgalomba hozták a Kolumbus vizet. Pálinkafőzőjüknek köszönhetően likőröket készítettek, kisebb szárazmalmot és gyógynövényszárítót is használtak munkájuk során.

 

Patika család.jpg

Filagória a kertben/ fotó: Molnár István Múzeum, Fotótár

 

Jaeger F. József a város értelmiségének meghatározó alakja, községi képviselő; számos városi és szakmai egyesület alapítója és vezetője, a helyi hetilap főszerkesztője volt. Felesége a jótékonysági nőegylet vezetője. A család a városban elsőként rendelkezett telefonnal, majd automobillal. A patika múzeumi bemutatásának ideje a 20. század elejére tehető. Ebben az időszakban Jaeger F. József vezeti a szikvízüzemet, fiai pedig a patikát irányították.

 

Az épület teljes földszinti alapterülete a kiállítási és élő interpretációs bemutatást szolgálja majd a Skanzenben. Az emeleti 110 m²-es térben múzeumpedagógiai foglalkoztató helyiségeket alakít ki a múzeum. A lakóház mellett megépül a szikvízüzem, a fedeles kút is.

 

 

4.    Marosvásárhely, Korzó kávéház

 

A Marosvásárhely, Bartók Béla út 1. szám alatt álló, a Skanzenben másolatban megépülő saroképület egy városi kávéház életébe enged bepillantást. A hajdani Korzó kávéház Marosvásárhelyen a főtér, a Széchenyi tér középső szakaszán helyezkedett el. A Skanzenben a kávéház a városi tér északnyugati oldalán kap helyet. Homlokzata zárja le a korzóval és sétánnyal bővített teret, és innen indul az utca, amely a hídon át az Erdély tájegység többi épületéhez vezet.

 

Kávéház utca.jpg

 Marosvásárhelyi utcakép a Corso-kávéházzal, 1908 k./fotó:OSZK, Fotótár 

 

A zenés kávéházként működő, éjjel is nyitva tartó szórakozóhely bemutatási ideje az első világháború előtti és alatti időszakot ragadja meg 1910-től 1918-ig, amikor a Korzó kávéház a város mindennapjainak szerves részét képezte.

 

A kávéházak elterjedése Erdélyben a 19. század végére–20. század elejére tehető. Ekkor jelentek meg az első komolyabb vállalkozók, akik bécsi, pesti, berlini minták alapján Erdély nagyobb városaiban kávéházakat üzemeltettek. A marosvásárhelyi Korzó kávéház 1904-ben nyitotta meg kapuit. A Rechnitzer Adolf által bérelt vendéglátóhely a város társasági életének központja lett. A ház tulajdonosa a korszakban az arisztokrata származású Bissingenné Lázár Eleonóra, aki az örökség mellett a ház bérlőiből él, a kávéház mellett a hátsó traktusban kialakított lakásokat is kiadja.

 

A kávéház enteriőrje jól rekonstruálható a Rechnitzer Adolf által kiadott képeslapok alapján. Ezek szerint közel 200 m²-es egybefüggő, L alaprajzú, nagy belmagassággal rendelkező tér várta a közönséget szeparékkal, kártyaasztallal, biliárddal. A négyzetes alaprajzú középső pilléreket kárpitozott, háttámlás pamlagok fogták körül.

 

Kávéház fekvő.jpg

 Corso-kávéház, 1910-es évek/fotó: MKVM

 

A kávéház elegáns és modern terei, biliárdasztalai, a kávéházi italok, hideg buffet kínálata, a bel- és külföldi hírlapok vonzották a városi közönséget. A Korzó kávéház a város életének központja lett, amelynek megjelenítésével megismerhetik a látogatók a kor információszerzési és szórakozási szokásait, a korabeli kisvárosi kapcsolatháló, vagy akár egy-egy szakma működésének sajátosságait. A kávéházat működő vendéglátóhelyként valósítja meg a Skanzen. 

 

A kávéházépület emeletén Marosvásárhely társadalmi életének másik meghatározó elemét, a Bethlen Páholyt mutatja be a múzeum.  A szabadkőműves páholy a város virágkorának idején – az első világháború előtti évtizedben – komoly támogatást adott a város polgármesterének, a Marosvásárhelyet Székelyföld fővárosává tevő dr. Bernády Györgynek. A páholyt és a szabadkőművesség történetét az épület emeletén kialakított kiállítótérben jeleníti meg a múzeum. 

 

 

5.    Marosvásárhely, Hirsch Mór nyomdája és papírkereskedése

 

A Marosvásárhely központjába ma is szervesen illeszkedő épület ugyanúgy, mint a Skanzen Erdély épületegyüttesében megépülő többi városi ház, másolatként jelenik meg a múzeumban.

 

Az impozáns szecessziós homlokzattal rendelkező épületben Hirsch Mór nyomdász papír- és könyvkereskedést működtetett a századforduló éveiben. Nyomdaműhelye és kereskedése nemcsak a városi hírközlést, információátadást segítette és színesítette, hanem hozzájárult a polgárok művelődéséhez és szórakoztatásához is.

 

Nyomda és Kávéház.jpg

 A Hirsch könyvnyomda és a Corso-kávéház épülete, Marosvásárhely/fotó: OSZK

 

A nyomda intézménye olyan városi funkciót töltött be, amely meghatározta a modern urbanizáció mértékét. Ennek múzeumi bemutatására az épület alsó szintjén nyomdát rendez be a múzeum. A használatképes nyomdagépek lehetőséget biztosítanak a Gutenberg nyomán elindult innovatív nyomtatás technikájának megismerésére, kipróbálására. Ehhez különböző betűkészletek, papírok, festékek állnak rendelkezésre. A műhelyben a berendezésen keresztül megjelennek a nyomtatáshoz szorosan kapcsolódó eljárások, illetve mesterségek, mint például a könyvkötő, a korrektor, a szedő vagy a mettőr munkája.

 

A marosvásárhelyi miliőt a nyomdász Hirsch Mór által kínált képeslapok, kisnyomtatványok és nyomdatermékek teremtik meg. Az aktív helyszínként működő nyomdaműhely a sokszorosításhoz kapcsolódó tematikus programokon és az élő történelmi karaktereken keresztül vonja be a látogatókat a megismerésbe.

 

A nyomdaépület felső szintjére tervezett két kisebb kiállítás terébe lépve egy lap- és egy könyvszerkesztőség világába csöppenhet a látogató, ahol az erdélyi irodalmi örökség kerül fókuszba. Az épületbe tervezett irodalmi kiállítás segítségével Marosvásárhely tükrében az erdélyi városiasodást és az írást, olvasást előtérbe helyező urbánus szellemiséget ragadja meg a Skanzen.

 

6.    Kézdivásárhelyi divatáru-kereskedés

 

A kézdivásárhelyi Gábor Áron tér 41. szám alatt található házsor másolata a Skanzen Erdély tájegységének városi épületegyüttesében a postahivatallal szemben épül meg, így a látogató a tájegységbe vezető alagútból kiérve ezeket az épületeket pillanthatja meg először.

 

A főtérről nyíló divatáru-kereskedés egy négy épületből álló keskeny szalagtelken helyezkedik el. A házon kocsiáthajtó vezet át, az üzlet cégtáblája és faszerkezetes kirakata határozza meg a tér felőli utcaképet. A bemutatás szerint a kétszintes ház földszintjén az örmény származású Dávid család kereskedésébe léphetnek be a látogatók.

 

Divatáru.jpg

Soproni divatáru üzlet a századfordulón/ fotó: FORTEPAN 77128

 

A Skanzenben megjelenített textilkereskedés az 1912-es évbe, a boldog békeidők Osztrák–Magyar Monarchiájába invitálja a látogatókat. A boltban kétsoros U-alakú polc- és pultrendszeren sorakoznak a szövetek, férfigallérok, mandzsetták, nyakkendők és kalapok.

 

A századfordulón a párizsi divat Bécsen, majd Budapesten keresztül viharos gyorsasággal jutott el a Székelyföldre is. A divatáru-kereskedések Kézdivásárhely társadalmi életének meghatározó helyszínei lettek. A Dávid család tagjai a századfordulón a város társadalmának kiemelkedő alakjaivá váltak, és hozzájárultak Kézdivásárhely és vidékének polgárosodásához.

 

A ház emeletén az örmény kereskedőcsalád lakását és életmódját bemutató enteriőrt rendez be a múzeum. Az előszobából nyíló szalonból, ebédlőből és konyhából, valamint a férfiszobából és hálóból álló lakás egy módos középosztálybeli család életébe enged bepillantást. A telken álló második épület felső szintjén az erdélyi örménység kultúráját, életmódját és asszimilációját bemutató kiállítást láthatnak majd az érdeklődők.

 

Ezen a telken szemlélteti a Skanzen azt az udvarteres elrendezésű erdélyi településszerkezetet, amely mára érintetlenül szinte csak Kézdivásárhelyen maradt meg. A főtérről nyíló udvarterek kialakulásuk idején még az ott lakó nagycsaládok tulajdonát képezték, a 20. század elejére azonban – mivel már nemcsak egy-egy nagycsalád lakott bennük – az udvarterek privát jellege megszűnt. Az udvarterek megnyíltak és átjárható utcákká alakultak, de továbbra is nagyon keskenyek voltak, ahol ritkán tudott egy-egy szekér vagy gépkocsi áthaladni. Napjainkban 70 udvartér őrzi a régi sajátosságokat.

 

A házsor második épületének földszintje aktív helyszín lesz a Skanzen kiállításában, ahol száz évvel ezelőtti viseleteket próbálhatnak fel az érdeklődők. Az udvar negyedik épületében berendezett asztalosműhely a székelyföldi iparosság múzeumi megjelenítésének ad teret.

 

 

II.    Falu

 

1.   Egyházi porta

 

Kiemelt szakrális épületként Nyárádgálfalva unitárius templomának másolata épül fel a Skanzenben. Az itt megjelenő kiállítási témák: az unitárius vallás megszületése, a vallásszabadság és vallási türelem kérdése, a felekezeti együttélés bemutatása.

 

Az egyházi telek részeként unitárius parókiát, iskolát és kultúrházat is tervez a múzeum, ahol szemlélteti, hogy a közösségi élet irányítása évszázadokon át az egyházközségek hatáskörébe tartozott. Ezen intézmények a közösség megmaradásában, hitének és magyarságának megőrzésében kiemelkedő szerepet játszanak, egyfajta menedéket nyújtanak.

 

Nyárádgálfalvi templom - Maros megye

 

A reformáció radikális ágazataként létrejött unitarizmus az egyetlen magyar alapítású vallás, mely a 16. század közepén Erdélyben született meg. Az 1568-as tordai országgyűlés törvénybe iktatta a szabad vallásgyakorlatot és elismerte az unitárius vallás létét is, ezért a 16. századi Erdélyt a vallási sokszínűség és türelem földjeként szokás emlegetni.

 

Nyárádgálfalva templom.jpg

Nyárádgálfalvi templom/ fotó: Deim Péter

 

A nyárádgálfalvi templom keleti része 1757-ben épült, majd 1840 és 1847 között megnagyobbították és tornyot emeltek hozzá. A templom harangjának másolatát Székelyudvarhelyen Lázár Imre öntödéjében készítették el a Skanzen számára. Az eredeti orgona másolata a székelyudvarhelyi Papp Zoltán orgonaépítőnek köszönhető.

 

Az unitárius templomok berendezésére az egyszerűség, puritanizmus jellemző. Míg a katolikus templomok központi eleme az oltár és a szentély, addig a reformátusok és az unitáriusok a szentély helyébe karzatot építettek, a szószék és az úrasztala pedig a templom középpontjába került.

 

Nyárádgálfalva szószék.jpg

Nyárádgálfalvi templom, szószékkorona/ fotó: Deim Péter

 

A nyárádgálfalvi templom fő dísze az 1773-ban készített szószékkorona. A templomnak két bejárata van: a nők a templom nyugati oldalán a torony alatti bejáratot használják, míg a férfiak a déli oldalon, a portikuszon keresztül lépnek a templomba. Ez azzal függ össze, hogy az asszonyok a templom nyugati oldalán lévő padokban, a férfiak pedig a keleti oldalon lévőkben foglalnak helyet. 

 

Az erdélyi magyarság vallási életének fontos eleme, hogy az egyházak által létrehozott szervezetek tevékenykednek az oktatásban, a szociális ellátásban, művelődési életben és a közösségfejlesztésben. Ezt reprezentálja a Skanzen épületegyüttesében az iskola és a kultúrház is.

 

Iskola, Tordátfalva - Hargita megye

 

Az iskolaépület bemutatásával hangsúlyosan jeleníti meg a múzeum az anyanyelvi oktatás fontosságát mint a magyar identitás megőrzésének elemét.

 

Az 1890-ben épített iskolaépület reprezentálja a Gönczy Pál-féle népiskola típust. Gönczy Pál Népiskolai épülettervek című munkája az 1868-as népiskolai törvényre hivatkozva a falusi iskola épületével és környezetével szembeni elvárásokat fogalmazta meg. A gyerekek létszámához mérten javasolta, hogy mekkora iskola épüljön egy településen, világos és szellőztethető tantermeket szorgalmazott és fontosnak tartotta árnyékszékek elhelyezését. 

 

Iskola Tordátfalva.jpg

Iskola, Tordátfalva/ fotó: Skanzen 

 

A másolatban felépülő unitárius iskola egy magyar anyanyelvű közösség iskolája. Ebben az egységesen unitárius vallású faluban a vallás és a nyelv együtt alakították ki a felnövő gyerekek identitását.

 

Az iskolaépületben bemutatjuk, hogy milyen szerepe volt a tanítónak a falu közösségében, hogyan járult hozzá az anyanyelv megőrzéséhez, hiszen a magyar kultúra magyar nyelven való megismerése alapvető eleme a magyar identitás megmaradásának.

 

Az anyanyelvi oktatás különböző időszakokban másképp zajlott. A kis magyar világ idején (1940-1944 között) az iskolák eszközkészletét fejlesztették, a tanárok továbbképzéseken vettek részt. A kiállítás reflektál a két világháború közti évtizedekre, és tanítók személyes történetein keresztül a második világháború utáni oktatást is megismerhetjük. 

 

 

Kultúrház, Kiskede - Hargita megye

 

A másolatban megépülő Kiskedei kultúrház épületét eleve kultúrház céljára építették az 1920-as években. Az épületben a falusi színjátszás és művelődés mellett az unitárius közösségi életet az egyletek működésén keresztül mutatja be a múzeum. 

 

Az épületbelső különlegessége a kultúrház utolsó megmaradt díszlete, amely az 1948-as János vitéz előadáshoz készült.

 

Kultúrház.jpg

 János vitéz előadás díszlete/ fotó: Skanzen

 

A Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet és az Unitárius Nőszövetség munkája az aktív társadalmi élet része volt, akárcsak a helyi tanító által szervezett és irányított színjátszókörben való részvétel. Az egyletek jelentették a közösség társadalmi bázisát, hiszen a fejlett társadalmak alapjai a jól szervezett kis közösségek, amelyek munkájukkal cselekvési mintát adnak a felnövő generációknak. Az egyleteket szociális érzékenység jellemezte. Támogatták a rászoruló időseket, a gyermekágyas anyákat. Kiemelt fontossága volt a csecsemővédelemnek és a lánynevelésnek, a fiatalok részt vehettek közösségi munkákban: hagyományőrzésben, továbbképzéseken. Ezekkel a lakosság felnőtt tagjainak tudását is bővítették, például gazdasági ismereteket tanítottak a férfiaknak.

 

Fényképek, személyes történetek és egyleti tárgyak segítségével hozza közel a múzeum a 19. századi alapokra épülő és a harmincas években aktív egyletek tevékenységét, amelyek a 20. század második felében nem vagy alig működtek, és a rendszerváltozás után éledtek újjá és működnek azóta is. 

 

 

2.    Szászújfalu, szász porta -  Szeben megye

 

Az Erdély épületegyüttes legnagyobb falusi portája lesz a Szászújfalusi portaA két lakóház, a két melléképület és a két csűr alapterülete pincerészekkel együtt kb. 800 m², ahol a lakó- és gazdasági épületek egy zárt belső udvart hoznak létre. 

 

Szász.jpg

 Szászújfalusi ház/ fotó: Skanzen

 

Ez a kiállítás annak az erdélyi szász kultúrának a sokszínűségét és gazdagságát tárja a látogatók elé, amely az évszázadok során fontos szerepet töltött be Erdély gazdasági, társadalmi, kulturális és egyházi életében.

 

Ezen a portán mutatja be a Skanzen az erdélyi szászok történetét és közösségi életét, sajátos kulturális rendszerét, a szász társadalom intézményeinek működését, a speciális szokások és ünnepek rendjét, a szász kézműves kultúrát.  Rávilágít a múzeum az interetnikus hatásokra, a különbözőségekre és hasonlóságokra, amelyek az Erdélyben együtt élő nemzetiségeket jellemezték. 

 

A Szászújfalusi ház kiállításában megjelenik a 20. századi történelemnek egy Magyarországon kevéssé ismert drámai folyamata is, amelynek hatására Erdély etnikai struktúrájából lényegében eltűntek a szász közösségek. Személyes élettörténeteken, dokumentumokon és tárgyakon keresztül tárja a múzeum a látogatók elé az erdélyi szászok kivásárlásának problémáját, amelynek során 1968 és 1990 között mintegy 250 ezer erdélyi szász hagyta el Romániát és távozott a Német Szövetségi Köztársaságba.

 

 

3.   Homoródalmási porta - Hargita megye

 

A Kis-Homoród völgyében fekvő Homoródalmás a székelység egyik rangos, jómódú településének számított a 19-20. század fordulóján. A székely falu életére és tárgyi kultúrájára is kihatott a közeli Szászföld.

 

Az Erdély épületegyüttesben megjelenő 65 m²-es ház építésének dátumát és építtetőjének nevét az utcára néző szoba egyik cserefa gerendáján örökítették meg: „1846 DIE 19 AUGUSTI SANDOR MOSES”. A szász építkezés hatását mutatja a ház kő falazata, az utcafronton a két ablak közötti sgrafitto díszítés és a telket az utcától elválasztó kőkerítés.

 

Homoródalmás3..jpg

Készül a Homoródalmási ház homlokzata a Skanzenben/ fotó: Skanzen

 

A múzeumi bemutatás a 19. századi homoródalmási bútorfestő központ termékeinek megismertetésére koncentrál (pl. tálas, téka, kamarás asztal), ezért az épületet a 19-20. század fordulójának megfelelően építjük újjá a múzeumban. A környéken ismert homoródalmási bútorfestő Balázs Mózes és fia, Pál az 1830-1890-es években közel háromszáz házat bútorozott be, ám ezekből már csak néhány darab maradt fenn.  A festett bútorokkal és a 19. század végi tárgyakkal berendezésre kerülő tisztaszoba az épületegyüttes egyik ékszerdoboza lesz. A berendezés egyik érdekessége a vetett ágy, amelynek hímzett párnái és díszlepedője helyi mintákat örökítenek meg. A párnák száma egykor a család társadalmi presztízsét is megmutatta.  

 

A kiállításban a látogatók megismerhetik az egyes tárgyak eredetét, funkcióját, készítésük és restaurálásuk fortélyait. 

 

 

4.   Négyfalusi porta - Brassó megye

 

A hétfalusi csángók Brassó szomszédságában, a románok és szászok által is lakott Barcaság délkeleti szélén, viszonylag elszigetelve élnek a székely tömbtől. Sajátos életmódjuk miatt a hétfalusi magyarok népi kultúrája román, szász és balkáni elemekkel ötvöződött.

 

A vasút kiépítésééig, 1878-ig a hétfalusi férfiak egy része szekerezésből élt – brassói kézművesek termékeit fuvarozták az akkor még külföldnek számító Bukarestbe és környékére. A vasút megjelenése után rövidebb távolságra csökkent le ez a fajta munka, helyette a férfiak brassói és bukaresti építkezéseken dolgoztak, a lányok cselédnek szegődtek. Ebből a pénzből vásárolhattak földeket, bővíthették gazdaságukat és építhettek nagyobb házakat.  

 

Az 1881-ben épült Négyfalusi lakóház a fa- és a városi hatásra megjelenő téglaépítészet közötti átmeneti korszakot jeleníti meg: boronából építették, de díszes vakolatarchitektúrája a városi házak ízlését követi. Oromzatának különlegessége piros-fehér-zöld színű felirata, amely jelzi, hogy magyar építtetői a nemzeti identitást is fontosnak tartották.

 

Négyfalu2..jpg

Az újjáépített Négyfalusi ház oromzata a Skanzenben/ fotó: Skanzen

 

Ezen a portán érzékelteti a múzeum a mobilitás, a menni vagy maradni kérdését és bemutatja a hatásukra megváltozott életmódot is. A cselédnek állt lányok Bukarestben új ételekkel, lakberendezési tárgyakkal ismerkedtek meg, amelyeket hazatérésük után szülőfalujukban is meghonosítottak.

 

A Négyfalusi ház bútorzata, csipkefüggönyei az 1930-as éveket tükrözik, és szemléltetik a városi kultúra falura gyakorolt hatását. A ház hátsó helyiségében személyes történetek, fényképek, újságcikkek mutatják majd be az otthonuktól elszakadt, ideiglenesen Bukarestben dolgozók sorsát. A konyhában korabeli receptfüzetből származó receptekkel találkozhatnak a látogatók, amelyek rávilágítanak a falusi és városi kultúra közötti különbségekre: a receptek egy részét idegenből hozták magukkal a hazatérők, míg más receptek az otthoni hagyományos ételeket örökítették meg.

 

 

 

5.    Csíkszentsimoni porta - Hargita megye

 

Csík a Hargita és a Keleti-Kárpátok fenyvesekkel borított havasai között helyezkedik el. A csíksomlyói búcsú kapcsán sokak számára ismert vidék.

 

Az Erdély épületegyüttes legrégibb épülete az Olt partján fekvő Csíkszentsimonból, 1829-ből származik. A boronafalú, archaikus szerkezetű ház egyik jellegzetessége a magas fedele, amit azért alkalmaztak, mert a meredek tetőn kevésbé áll meg a hó. Erre nagy szükség volt a zord téli időben. A kémény nélküli házban a kályhacsempékből álló, cserepesnek nevezett tüzelőberendezésből a füst a padlástérbe távozott, ezáltal konzerválva a tetőszerkezetet. Innen a tető résein és szellőzőin keresztül távozott a füst a szabadba.

 

A lakóházban a gazdag csíki népszokásokkal, ünnepekkel ismerkedhetnek meg a látogatók. Ezen a portán jelenik meg a székely identitás meghatározó eleme, a székelykapu is.

 

 

Székelykapu a Skanzenben

 

 

Az utcán egy 1869-ből származó csíkverebesi kőkereszt másolata fogadja a látogatókat, ami jelzi a vidék lakosságának katolikus vallását és azon igényét, hogy megszentelt térben éljen. 

 

A portára egy székelykapun keresztül térhetnek be a látogatók. Ez egy 1777-ben Csíkszentsimonban készült galambbúgos kapu rekonstrukciójaként készült el. A házhoz tartozó csűrben az eredetileg a tulajdonosok társadalmi rangját, vagyoni helyzetét kifejező székelykapuk történetét mutatja be a múzeum. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – olvasható sok székelykapun a Tamási Árontól származó idézet. Ez is jól kifejezi, hogy a világ számos pontján felállított kapuk a Székelyföldről elszármazottak, illetve velük közösséget vállalók identitásának jelölőivé váltak.

 

A csíki házat a 19. század festett bútorainak és textíliáinak másolatával rendezi be a múzeum. A porta különlegessége, hogy a bútorokat a látogatók kipróbálhatják, leülhetnek az asztalhoz, és megtapasztalhatják, milyen érzés volt ezen bútorok között élni. A csíkszentsimoni lakóház a „járó idő háza” lesz, ahol a római katolikus szokások kapcsán az ünnepek szent ideje kerül középpontba. A hétköznapokból kilépve mindannyian megtapasztalhattuk már ezt a különleges időszakot. Ennek mélyebb megéléséhez nyújt a kiállítás támpontot.

 

 

6.    Balavásári porta - Maros megye

 

A Balavásári porta a Kis-Küküllő mente építészetét, életmódját, gazdag textilkultúráját, a jellegzetes kukoricatermesztést és az erdélyi puliszka gasztronómiában elfoglalt helyét mutatja be. Ezen a helyszínen jelenik meg a cigány-magyar együttélés egy példája is.

 

A Balavásári házban egy gyermektelen idős házaspár életterét mutatja be a múzeum az ezredfordulón. Az enteriőr érdekessége, hogy nem a 2000-es évekre jellemző lakásbelső jelenik itt meg, hanem egy ötven-száz évvel korábbi berendezés, mivel az egykori lakók élethelyzete nem tette szükségessé és lehetővé a kisebb átalakításokat sem a bútorzatban. A jómódú család gazdasági hanyatlásának egyik oka az 1962-es kollektivizálás, amely építkezésre, modernizációra nem adott lehetőséget, másik oka gyermektelenségük, ami nem motiválta őket arra, hogy változtassanak megszokott életformájukon.  

 

Balavásár.jpg

A Balavásári ház berendezésének modellezése a Skanzenben/ fotó: Skanzen

 

Itt jelenik meg a cigány-magyar együttélésnek a falura jellemző példája is. 2002-ben Balavásár lakosságának 14 %-a volt cigány etnikumú.  A cigányok a múltban elsősorban mezőgazdasági munkákban dolgoztak – ültettek, kapáltak, szőlőt kötöztek, betakarítottak, de részt vettek a ház körüli munkákban is. Az asszonyoknak nagytakarításban, mosásban, férfiaknak a ház meszelésében segítettek. A gyermektelen idős házaspár is rászorult a segítségükre.

 

A Balavásári ház két hátsó helyisége gasztronómiai helyszínként az erdélyi konyha mindennapi alapanyagát, a kukoricát és a belőle készült ételt, a puliszkát állítja középpontba. 

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Építő: EBH Invest

Dizájn: Heonlab, XORXOR

 

 

 

 

kiállítás Erdély


Kapcsolódó cikkek
Látogatás

Legyél a Skanzen Vonat önkéntese

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum önkéntes programja EGYEDÜLÁLLÓ, INGYENES képzési lehetőséget kínál a vasút és a régmúlt kedvelőinek. A jelentkezők a tanfolyam sikeres elvégzése...
Tanulás

Év-kör-kép

Az évszakok váltakozása, a gazdasági év munkaalkalmai és a jeles napok szokásai meghatározták a paraszti életmódot. Az évkörnek megfelelően „mindent a maga idejében” végzünk.