Háromkötetes kiadvány a tanya pusztuló világáról

Megjelent Szenti Tibor "Rekviem a hódmezővásárhelyi tanyákról" című háromkötetes kiadványa Skanzen gondozásában.
Szerző: Skanzen 2019. június 24.

skanzen_szentitibor_tanyaesember_rekviem.jpg

 

Szenti Tibor hat évtizeden keresztül kutatta a hódmezővásárhelyi tanyavilág egykori gazdáinak sorsát. Már 1979-ben, a Gondolat Kiadó gondozásában is megjelent a témában nagy sikert kiváltott kötete A tanya címmel, mely hivatkozási alappá vált a szakmában. A most elkészült háromkötetes mű kitüntetett szerepet foglal el a szerző életművében. 

 

A Skanzen évkönyvében, a Ház és Emberben is számos írást köszönhetünk Szenti Tibornak. A jelenlegi kötetek dr. Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatójának szerkesztésében jelennek meg. Dr. Cseri Miklós előszavában így mutatja be a magát "tanyai életmódkutatónak" valló szerző legújabb munkáját:

Mert minek is nevezzük? Monográfia? Attól szabadabb stílusú. Fotóalbum? Attól tudományosabb és leíróbb jellegű. Végül is úgy találtuk, hogy az önvallomás talán a legtalálóbb és legfontosabb jellemzője ennek a kiadványnak, mert nemcsak a hódmezővásárhelyi tanyavilág egykori történetét, virágzását, majd sajnálatos pusztulását követhetjük benne nyomon, s az emberi történéseken keresztül a megrázó élettörténetekben felsejlik a 20. századi magyar vidék hányatott sorsa, hanem világosan kirajzolódik Szenti Tibor élete, érdeklődése és az ő hivatása az értékmentés szolgálatában.

 

Ezért azt javasoljuk az olvasónak, hogy e köteteket kézbe véve engedje el képzeletét hiszen a több mint 2700 csodálatos és megismételhetetlen felvétel egy olyan világba repíti el az olvasót, amelyet már senki vagy nagyon kevesen ismernek. Engedje át magát az olvasó a mondatokból áradó érzelmeknek, amelyek rögtön, szinte élő kapcsolatot alakítanak ki az olvasó és a szövegben szereplők között.

 

A kiadvány ünnepélyes bemutatója 2019. július 2-án, 11.00 órakor lesz az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Parkban, ahol a kötetek megvásárolhatók.

 

Meghívó

Skanzen kötet kiadvány tanya


Kapcsolódó cikkek
Látogatás

Élet a fronton túl

Az ÉLET A FRONTON TÚL tematikus évben a múzeum az első világháborút követő éveket idézi meg a kiállítás enteriőrjeiben, kísérőprogramokkal, túravezetésekkel.
Szolgáltatások

Rendezvényhelyszínek

Számos zártkörű rendezvénynek adhat helyet a Skanzen. Csapatépítő vagy családi nap, céges rendezvény, konferencia, esküvő esetén is ideális választás lehet múzeumunk.