Demencia programunk
Múltidéző foglalkozásunk segítségével az emlékezetzavarral élő emberek élményekkel töltődhetnek fel. Emellett célunk, hogy a társadalom figyelmét felhívjuk a betegségre és a foglalkozásokon szerzett jó tapasztalatainkat és módszereinket másokkal is megosszuk.
Mit jelent a demencia?
A demencia egy gyűjtőfogalom, nem egy konkrét betegség megnevezése. A demenciának nevezett tünetcsoport jellemzője, hogy az agysejtek száma folyamatosan csökken, ennek következtében memóriaproblémák lépnek fel, romlik az emlékezés, az érzékelés, a beszéd és a gondolkodás képessége. Több, mint száz féle típus ismert, ennek egyike az Alzheimer-kór.
Miről szól a Demencia Program?
A memóriazavar elsősorban a rövidtávú emlékeket érinti, ezzel szemben a gyerekkorban és fiatalkorban szerzett emlékek jól felidézhetőek a demenciával élő emberek számára is. A Skanzen különleges helyszínt kínál, a Demencia Program során olyan környezetet teremtünk, olyan tevékenységeket végzünk, ami a demenciával élő idősek fiatalkorát idézi meg. A múzeum lehetővé teszi, hogy az egykori kellemes emlékeket felelevenítsük, a jelenben újra átélhetővé tegyük, így a résztvevők ismét a „régi önmaguk” lehetnek.
A programok felépítése rugalmas, minden esetben a résztvevőkhöz igazodik, a foglalkozás elemei ennek megfelelően változtathatóak:
- beszélgetés, ismerkedés,
- éneklés, zene, tánc,
- gasztronómia,
- séta,
- más helyszínek felkeresése (pl. fodrászműhely, tanya, kápolna),
- saját emléktárgy készítése.
Demencia Programról bővebben itt olvashat, illetve a programról készült összefoglaló filmünk pedig Facebook oldalunkon tekinthető meg.
Kiknek szól?
- demenciával élő embereknek,
- gondozóknak, kísérőknek (hozzátartozóknak, szociális- és egészségügyi dolgozóknak).
Időtartam: kb. 1,5 óra (a résztvevők igényeihez igazodva)
Miről szól a Demencia Tanácsadás?
A tanácsadás célja, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk a demenciára és arra, hogy mi az, amit személyesen is tehetünk azért, hogy a demenciával élő emberek életminőségét javítsuk. A tanácsadás részeként:
- igény szerint ismeretet adunk a demencia különböző típusairól,
- bemutatjuk a Skanzen Demencia Programjának felépítését,
- a múzeumi helyszínt és a program során használt eszközöket,
- tanácsot adunk a sikeres kommunikációhoz,
- helyszíntől független, máshol is megvalósítható programelemeket javaslunk.
A múzeumi mintaprogram fejlesztése egy Erasmus+ program keretében valósult meg, melyben három egyetem és öt szabadtéri múzeum vett részt, erről bővebben itt olvashat angolul és magyarul.