Információk forgatáshoz

A SKANZEN mint forgatási helyszín….
Szerző: Skanzen 2018. augusztus 06.

Drónfelvétellel kapcsolatos információk

FIGYELEM! A Skanzen területén drónfelvételek készítése előzetes írásbeli engedélyhez kötött. Az engedélyre vonatkozó kérelmét a skanzentitkarsag@skanzen.hu e-mail címre küldheti meg a forgatás céljának, szakmai tartalmának bemutatásával, annak tervezett időpontjának, időtartamának megjelölésével. Köszönettel: A Skanzen vezetősége

 

***

 

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum, ismertebb nevén a Szentendrei Skanzen Budapesttől alig 30 km-re, Szentendre határában található. 60 hektáros területén a gémeskúttól a pajtákon, csűrökön, működő kovácsműhelyen át minden megtalálható. Kiállítási épületeink Magyarország minden vidékét reprezentálják az Őrségtől a Felső-Tiszavidékig.

 

A múzeumi tájegységek egy-egy különálló egykori faluként vagy épp mezővárosként mutatják be az adott vidék építészetét, lakáskultúráját, gazdálkodását. A többségében falusi, kisebb részben polgári lakóházak és melléképületeik többféle településrészletet is bemutatnak, így például mezővárosi teret közkúttal, utcasort haranglábbal vagy pincesort. A Skanzen megnyitása óta számos játékfilm, kisfilm, reklámfilm forgatásához biztosított már helyszínt.

 

 

Mit érdemes tudni a múzeumról?

 

8 tájegységünkben 312 kiállítás épület van, melyek között felszentelt templomok, fa harangláb, kálváriadomb, működő vízimalom, temető, szélmalom, vasútállomás, működő Diesel motorvonat, macskaköves főtér, eredeti római kori rom, borospincék, pinceház, kékfestőműhely, tímárműhely, működő pékség, állattartó tanya, nemesi kúria is fellelhető.

 

Az épületek nagyobb részt az 1800-as évekből, vagy az 1900-as évek elejéről származnak, de található nálunk az 1700-as évek végén épült ház is. Nádfedeles, zsúpfedeles, cseréptetős, vályogból vagy kőből épült házak, meszelt vagy színezett falú épületek is megtalálhatók a múzeumban.

 

A szabadtéri múzeumban változatos természeti környezet található: nagy rét, kis rét, erdők, dombság, síkság, patak. A Skanzen területén az alábbi tájegységek jellegzetes házai, épületei és utcasorai találhatók meg:

 

1. Észak-magyarországi falu

Az Északi-középhegység területén fekvő hegyvidéki területek 19-20. századi paraszti kultúráját, építészetét és életmódját mutatja be. A tájegység elrendezése egy patakmenti, völgyi úti falut idéz keskeny szalagtelkekkel magtárral, üvegházzal, barlanglakásokkal. A telkek között dűlőút visz ki a csűrős kertbe.

 

2. Felföldi mezőváros

Az Ipoly és a Bodrog közötti hegyvidéki területen kialakult mezővárosok (Gyöngyös, Tokaj, Mád, Tállya, Hejce, Erdőbénye) tehetős iparos és kereskedő családok 18-19. századi kőépítkezés es hagyományait mutatja be. A tájegység macskaköves központi főterét többszintes kőházak és pincék ölelik.

 

3. Felső-Tiszavidék

A Szlovákia, Ukrajna és Románia közé ékelt területen élt népesség falusi építészetét örökíti meg. A tájegységben egy falusi teret és az odavezető utca egyik házsorát mutatjuk be. Az utca végén a református, gótikus fatemplom és fa harangláb áll. E vidék szülöttje Kölcsey Ferenc, Móricz Zsigmond, Esze Tamás és kuruc vitézei, innen indult útjára a Rákóczi-szabadságharc.

 

4. Alföldi mezőváros

A Duna-Tisza köze, a Tiszántúl és a Bánság jellegzetes tanyavilágát, szélmalmait mutatja be. A tájegységben helyet kapott egy kékfestőműhely és egy tímárműhely is.

 

5. Dél-Dunántúl

Baranya, Somogy, Tolna, Zala fejlettebb települések utcasorát és a szekszárdi borvidékre jellemző szőlőhegyi tanyát ismerhetik itt meg. A tájegységben a széles utca két oldalán, a szalagtelkeken vaskerítéses, szilárdfalú házak állnak.

 

6. Bakony, Balaton–felvidék

A Veszprém-Tapolca törésvonaltól délre húzódó települések jellegzetes kőfalai, díszes házoromzatai, boltíves tornácai állnak az emelkedő terepen. Az utca a dombtetőn magasodó katolikus templomhoz vezet.

 

7. Nyugat-Dunántúl

Az épületegyüttesek a Vas megyei Őrség, a Rába mente, a Zala megyei Hetés és Göcsej peremvidékéről származnak, a táj 19. századi paraszti kultúráját tükrözik. A téren álló harangláb köré csoportosulnak a lakóházak, gazdasági udvarok.

 

8. Kisalföld

Magába foglalja a Duna és annak mellékfolyói által szabdalt síkságot (pl.: Szigetköz, Csallóköz, Rábaköz, Tóköz) és a környező dombságot. A tájegység két szemközti házsorának épületei határozottan eltérnek egymástól: az egyik oldalon téglából épült, módos házak, a másik oldalon szerényebb, földfalú, nád- és zsúpfedésű épületek állnak. A tájegységben kápolna, kovácsműhely, harangláb és a legnagyobb pajtánk található.

 

Tállyai ház.jpg 

 

Előzetes időpontegyeztetés után helyszíni bejárás során segítünk az Önök által készített film sajátosságainak, igényeinek megfelelő helyszínt keresni.

 

 

Mit nyújtunk?

 

A Skanzen előnye nem csak az, hogy egy helyen találhat utcarészletet, vasútállomást, működő Diesel motorvonatot, patakot és szőlőhegyet, hanem az is, hogy a forgatáshoz és a stáb igényeinek kielégítéséhez kiválóak az infrastrukturális feltételek.

 

- zárt parkolót biztosítunk a forgatási helyszín közelében

- 500 méterenként többállású mosdó található

- 100 méterenként áram és vízvételi lehetőség áll rendelkezésre

- 3 x 63 amper áramot biztosítunk

- smink, öltöző, a stáb vagy statiszták részére zárt helységet biztosítunk

- napi szintű takarítás, szemétszállítás történik

 

A bérleti díj minden esetben egyedi megállapodás tárgyát képzi.

 

Köztér.jpg

 

 

Néhány film azok közül,

melyeket a Skanzenben forgattak...

 

1945, rendező (Török Ferenc)

Vándorszínészek (rendező: Sándor Pál)

Kincsem (rendező: Herendi Gábor)

Himmler agyát Heindrichnek hívják (rendező: Cedric Jimenez)

X Company

A teremtő háta mögött (rendező: Vitézy László)

Kossuthkifli (rendező: Rudolf Péter)

American Girl

The Childhood of a Leader (rendező: Brady Corbet)

A galamb papné (rendező: Vitézy László)

Pillangó (rendező: Vitézy László)

 

Hejcei ház.jpg

 

A Skanzen területének, tájegységeinek, épületeinek filmezés, fotózás céljából történő bérbe vétele kapcsán keressen minket az alábbi elérhetőségeken.

 

Róna Kriszta

rendezvényszervező

Telefon: 06 26/502-561

mobil: +36 30 835 9110

E-mail: rona.kriszta@skanzen.hu

forgatási helyszín filmfelvétel film a Skanzenben forgatás a Skanzenben film set utcarészlet


Kapcsolódó cikkek
Látogatás

Skanzen Love Tour pároknak

Randizzatok a Skanzenben vagy éljétek át újra az ismerkedés pillanatait! Önállóan játszható, pecsétgyűjtő túra a párválasztás, ismerkedés, esküvő témáihoz.
Látogatás

Tematikus tárlatok

Múzeumunk fontos 20. századi témákat is feldolgoz. A paraszti társadalom felbomlásának, a dél-dunántúli lakosságcserének és a málenkij-robotnak is szenteltünk egy-egy tárlatot.