A Skanzen múzeumpedagógusai „Bőröndmúzeum” című, múzeumi nívódíjas programunkkal immár tíz éve járják az ország és a határon túli települések iskoláit. A program a múltból kiindulva, a jelen tapasztalatait felhasználva ad korszerű tudást.
A programot kicsit felfrissítettük, újabb témákkal bővítettük ki, és „Utazó Múzeum” néven szeretnénk még több iskola még több tanulójához eljuttatni.
A program célja, hogy a múzeum falain kívülre, az iskolai közösségekhez is eljuttassuk a magyar néprajzzal, életmóddal kapcsolatos múzeumi és társadalmi ismereteket, valamint a diákok szemléletformálása, érdeklődésének felkeltése a téma iránt, továbbá a tanulás tanítása.
Bízunk benne, hogy az Önök intézménye lesz a következő állomásunk!
A Utazó Múzeum interaktív iskolai foglalkozásai során múzeumi demonstrációs tárgyak segítségével idézzük fel a foglalkozás témájához kapcsolódó ismereteket. Minderre 45 percben, egy tanóra időkeretén belül kerül sor. A foglalkozások interaktívak, élményszerűen, játékos módszerekkel, a gyerekek életkorának megfelelően, önálló és csoportos formában zajlanak, szakavatott múzeumpedagógusaink vezetésével.
A program jól kiegészíti a hon- és népismeret tantárgyat, de az életkori sajátosságokhoz igazodva kapcsolódik a magyar nyelv és irodalom, történelem, környezetismeret, etika, ének-zene, technika és tervezés, felső tagozatban még a dráma és színház tanórákhoz is.
A programot foglalkozásonként egy-egy múzeumpedagógus tartja. Igény szerint egyszerre többen is el tudnak látogatni az iskolába, hogy akár több osztálynak is tartsanak foglalkozást párhuzamosan, egy idősávban. A foglalkozásokat legkorábban 9 órai kezdéssel tudjuk vállalni.
Fontos információ: Utazó Múzeum foglalkozásainkat egy-egy intézménybe legalább négy foglalkozás egyidejű megrendelése esetén tudjuk eljuttatni!
A foglalkozás programdíja: 29 000 Ft / osztály / foglalkozás (45 perces tanóra)
A programdíjon felül kiszállási díjat számítunk fel, melyet az érdeklődőkkel közvetlenül egyeztetünk. Budapesten kívül jelenleg a következő vármegyék intézményeibe tudunk kiszállni: Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád.
Az Utazó Múzeum foglalkozások típusai
Az alábbiakban részletesen is bemutatjuk egyes Utazó Múzeum foglalkozásainkat – témák, életkorok, tantárgyi kapcsolódás, stb. szempontok szerint, hogy megkönnyítsük Önöknek a foglalkozások kiválasztását.
Ünnepek, szokások
Hogyan és mit ünnepeltek a régebbi korok emberei? Ma mit tartunk ünnepnek? Milyen tárgyak és érzések kapcsolódnak az ünnepekhez? Az évkör egyes időszakait jelképező, kézbe vehető tárgyak és az ezekhez kapcsolódó énekek, mondókák vagy mesék segítségével idézzük meg elődeink hétköznapjait és ünnepnapjait, beszélgetünk a jeles napok népszokásairól és eljátszunk ünnepekhez kapcsolódó játékokat is.
| Korosztály: | 1-3. osztály |
|
Párhuzamosan egy idősávban, egyszerre több osztály számára is rendelhető foglalkozások száma: |
2 |
| Tantárgyi kapcsolódás: |
magyar nyelv és irodalom, technika és tervezés, ének-zene, etika |
Mezei patika
Hogyan gyógyít egy növény, mikor és hol szedjük a gyógynövényeket? Mi a dolga egy patikusnak? Milyen hasznos tudást hagyományoztak át a természetet jól ismerő falusi emberek a ma emberének? Ezekre a kérdésekre keressük a választ, miközben olyan gyógynövényekkel ismerkedünk meg, amelyek akár egy iskolakertben is termeszthetők. Az óra végén közösen elkészítjük az osztály teakeverékét.
| Korosztály: | 1-2. osztály |
|
Párhuzamosan egy idősávban, egyszerre több osztály számára is rendelhető foglalkozások száma: |
1 |
| Tantárgyi kapcsolódás: |
technika és tervezés, környezetismeret |
| Korosztály: | 1-2. osztály |
|
Párhuzamosan egy idősávban, egyszerre több osztály számára is rendelhető foglalkozások száma: |
1 |
| Tantárgyi kapcsolódás: |
technika és tervezés, környezetismeret |
Ételünk, életünk
Kenyér adalékmentesen – egy csipet közösséggel. Hogy lesz a búzából kenyér? Milyen népszokások kötődnek a búzához, a kenyérsütéshez? Mire használták még a gabona részeit elődeink? Hogyan lehet három hozzávalóból adalékmentes kenyeret készíteni akár otthon is? Közösen gyúrunk egy nagy kenyeret dagasztóteknőben, amit az iskolában (vagy a családok segítségével otthon) ki is lehet sütni.
| Korosztály: | 1-4. osztály |
|
Párhuzamosan egy idősávban, egyszerre több osztály számára is rendelhető foglalkozások száma: |
1 |
|
Tantárgyi kapcsolódás: |
magyar nyelv és irodalom, technika és tervezés, etika, környezetismeret |
Család és közösség
Régen, egy családban mindenki kivette a részét a munkából. Egy bőröndnyi tárgyat veszünk kézbe, kitaláljuk, kihez tartoztak, mire használták ezeket. Segítségükkel arról beszélgetünk, mit jelentett a munka, a szerep, a felelősség, mi volt az értékrend, és mi az ismeret, amit ebből a jelenben is kamatoztathatunk.
| Korosztály: | 4-8. osztály |
|
Párhuzamosan egy idősávban, egyszerre több osztály számára is rendelhető foglalkozások száma: |
2 |
|
Tantárgyi kapcsolódás: |
magyar nyelv és irodalom, történelem, etika, hon- és népismeret, dráma és színház |
Társasélet régen és ma
Régen a falusi élet íratlan szabályai szigorúan korlátozták a fiatalokat. Mégis hol és hogyan ismerkedtek? Jobb volt akkor vagy könnyebb ma? Beszélgetünk, érveket ütköztetünk, tárgyak és képek segítségével összevetjük a jelent a múlttal.
| Korosztály: | 7-12. osztály |
|
Párhuzamosan egy idősávban, egyszerre több osztály számára is rendelhető foglalkozások száma: |
1 |
|
Tantárgyi kapcsolódás: |
magyar nyelv és irodalom, történelem, etika, hon- és népismeret, dráma és színház |
Döntéshelyzetben
Ez a foglalkozásunk kicsit eltér a többitől, mert az ún. „Bőröndszínház” elemeit használjuk és drámapedagógiai eszközökkel dolgozunk. Egy rövid – a Szabadtéri Néprajzi Múzeum postatiszti lakásában színészekkel leforgatott– filmrészlet segítségével értesülnek a diákok az alapszituációról, mely az I. világháború után, 1919-ben, Székelyudvarhelyen játszódik és amelyben Dávid Lajos, postai tisztviselő válaszút előtt áll: melyik ország mellett teszi le a hűségesküt? Ezt az alaphelyzetet dolgozzuk fel a diákokkal közösen, drámapedagógiai eszközökkel, érveket és ellenérveket ütköztetve, döntéshelyzetekről beszélgetve. Van-e jó választás? Te mit tennél Dávid Lajos helyében? Hogyan döntesz ma egy hasonló helyzetben?
| Korosztály: | 7-12. osztály |
|
Párhuzamosan egy idősávban, egyszerre több osztály számára is rendelhető foglalkozások száma: |
2 |
|
Tantárgyi kapcsolódás: |
magyar nyelv és irodalom, történelem, etika, hon- és népismeret, dráma és színház |
Kapcsolat, megrendelés
További információ, kérdés, valamint megrendelés esetén forduljon bizalommal kolléganőnkhöz az alábbi elérhetőségeken:
A Bőröndmúzeum foglalkozások is folytatódnak
A korábbi Bőröndmúzeum foglalkozásainkat az esélyegyenlőség jegyében továbbra is ingyenesen juttatjuk el olyan települések iskoláiba, intézményeibe, ahova hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek járnak, továbbá az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményekbe (EGYMI-k). A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Bőröndmúzeum tevékenységéről, annak részleteiről ERRE A LINKRE KATTINTVA olvashatnak további információt.