Információ a Skanzen tanyájáról
Az alföldi tanyavilágot az 1970-es évekre szinte maradéktalanul felszámolták, így a tanyákra jellemző épületeket Vargha László építész 1930-as évek végén készített felmérései, rajzai alapján rekonstruáltuk. Az itt található kiállítás 1996-ban nyílt meg, elsődleges célja – a tájegységre jellemző állat- és növényfajok megismertetése mellett - a tanyasi élet hétköznapjainak bemutatása volt.
Azonban 27 év elteltével, ahogyan azt más múzeumi interpretációk esetében is tapasztaljuk, a látogatóknak már másfajta élményekre és olyan ismeretekre van igénye, amelyek a ma és a jövő kihívásaira is választ adnak. Így az európai trendeknek megfelelően a Nagykunsági állattartó tanya új koncepció alapján gyökeresen alakul át, és egy olyan fenntarthatósági pont lesz, ahol a látogatók a falusi életből megszerzett tudást adaptálhatják majd saját, akár ökotudatosabb hétköznapjaikhoz.
A megújított épületcsoport és kiállítás előreláthatóan 2025. III. negyedévétől lesz újra látogatható.