Deim Péter, aki több, mint múzeumi fotós

Deim Péter, aki több, mint múzeumi fotós (1959. február 15. Budapest – 2024. augusztus 1. Szentendre)

Nehéz szavakba foglalni a hiányt, s még nehezebb múlt időben írni Deim Péterről, kedves kollégánkról. Deim Péter, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum fotósa 2024. augusztus 1-én váratlanul távozott körünkből. Negyven év, több, mint egy emberöltőnyi az az idő, amit 1984. február 7-től múzeumi fotográfusként töltött a Skanzenben, élete legfontosabb munkahelyén. Péter együtt élt a múzeumi gyűjtemény tárgyaival, nagy figyelemmel, ugyanakkor művészi módon készített fotói nélkül sokkal szegényebbek lennénk. Az épületbontásokat, az újraépítéseket, a néprajzi gyűjtéseinket, kiállításrendezéseinket, a fesztiváljaink forgatagát megörökítve, videófelvételek és portrék értő és érzékeny készítőjeként vált társunkká, s mi lettünk követőivé a fotós dokumentációink készítése során.

Egy emlékezés készítése során az ember ritkán forgat munkaköri leírásokat, most mégis keretet és megerősítést adott gondolataimnak, amikor elolvastam Péterét. Láttam – amit különben régóta tudtam, éreztem –, hogy milyen sokrétű és változatos feladatai vannak egy múzeumi fotográfusnak, mennyi területre kell, hogy kiterjedjen a figyelme. Hadd idézzek fel csak néhányat ezek közül: „Hiteles, színhelyes, méretarányos fényképek készítése a törzs-, illetve segédgyűjteményekben lévő tárgyakról. Videófelvételek készítése a múzeum tudományos és egyéb rendezvényeiről, valamint tudományos forrásértékkel bíró felvételek készítése a néprajzi, építészeti terepmunkák alkalmával.” Feladata volt a saját vagy mások által készített analóg fényképfelvételek kidolgozása (egészen a digitális képkészítés forradalmáig), illetve a már gyűjteményben elhelyezett negatívok digitalizálása, nagyítása is. Nem jelenhetett meg múzeumi kiadvány Deim Péter által készített fényképek nélkül, ez szintén a kedvelt feladatai közé tartozott, de az intézmény meghívói, karácsonyi üdvözlőlapjai is többnyire az ő felvételei alapján készültek.

A munkaköri leírásait forgatva feltűnt, hogy 2016-ig – a munkaköri leírások kötelező formai elemének számító megfogalmazásban ez szerepelt, a – „távolléte esetén helyettese: nincs”. Igen, kedves Péter, elmeneteled is megerősítette: nincsen helyettesed, hiszen messze több voltál a bizonyítványodban szereplő „fényképész”-nél, és jóval több, mint hivatali feladatokkal megvert, megáldott, kevés fizetésért dolgozó múzeumi fotográfus!

Kollégaként a múzeumi és személyes életünk elmaradhatatlan része lettél – nekem személy szerint 1997 óta –, akivel jó együtt dolgozni, végigélni fesztiválokat, saját szervezésű tudományos konferenciákat, múzeumi eseményeket. Fontos volt látni téged portrékat készíteni, megfigyelni, ahogy megörökíted munkafolyamatainkat, és örömteli érzést jelentett személyes ajándékként készített képes üdvözleteidet megkapni. Igen, és mindig jó volt betérni a digitális világban is elfüggönyözött, kissé sötét szobádba, s egy-egy kiadványhoz, kiállításhoz a képválogatás közben beszélgetni a világ és közös ügyeink dolgairól, s szelíd humorodnak örülni. Köszönöm, Péter, hogy munkatársad lehettem.

Dr. Bereczki Ibolya, 2024. augusztus 15.