Újabb elismerés
Dr. Cseri Miklóst a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara legmagasabb kitüntetésében részesítette.
Emlékéremmel tüntette ki a Debreceni Egyetem a Skanzen főigazgatóját
Dr. Cseri Miklóst, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatóját a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara legmagasabb kitüntetésében részesítette. A Bölcsészettudományi Kar Emlékérmét 2026. július 2-án, az egyetem Díszudvarán rendezett ünnepségen vehette át. Az elismerést a Bölcsészettudományi Kar, valamint a Néprajztudományi és Muzeológiai Intézet érdekében végzett több évtizedes oktatói munkája, illetve a hallgatók szakmai fejlődését segítő tevékenysége elismeréseként ítélték oda.
Dr. Cseri Miklós 2000 óta oktat szabadtéri néprajzi muzeológiát a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékén, 2019 óta pedig a Skanzenben működő Alkalmazott Muzeológiai Tanulmányok Kihelyezett Tanszékének vezetője. A Debreceni Egyetem Szenátusa 2019-ben döntött a kihelyezett tanszék létrehozásáról, amelynek célja, hogy a muzeológusképzésben részt vevő hallgatók közvetlenül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum szakembereitől sajátíthassák el a gyakorlati ismereteket, miközben betekintést nyernek egy országos jelentőségű közgyűjtemény mindennapi működésébe. A tanszék avatásakor Dr. Cseri Miklós úgy fogalmazott: "a kezdeményezés célja a muzeológusképzés szemléletének megújítása, az alkalmazott képzések erősítése, valamint az, hogy a képzés hosszabb távon a néprajzon túl más muzeológiai szakterületek felé is nyisson."
A Skanzen kiemelt feladatának tekinti a múzeumi szakemberek képzésének támogatását és a tudásmegosztást. Az intézményben működő Múzeumi Oktatási és Módszertani Központtal együtt abban hisz, hogy a múzeum nemcsak a kulturális örökség megőrzésének helyszíne, hanem a formális oktatás fontos partnere is. A Debreceni Egyetemmel kialakított együttműködés ennek egyik legsikeresebb példája: az egyetem biztosítja a tudományos hátteret, a Skanzen pedig a gyakorlati képzési környezetet és a muzeológiai szakértelmet. A partnerség mára túlmutat a hallgatók gyakorlati képzésén: a két intézmény közösen működtetett alkalmazott muzeológiai szakirányú továbbképzése a hazai muzeológusképzés meghatározó szakmai műhelyévé vált, tovább erősítve a Debreceni Egyetem és a Skanzen hosszú távú együttműködését.
Dr. Cseri Miklós a Néprajztudományi és Muzeológiai Intézet, valamint a Bölcsészettudományi Kar dékánjának előterjesztésére, a Kari Tanács döntése alapján vehette át a Bölcsészettudományi Kar Emlékérmét.