Dél-Dunántúl
A múzeum legnagyobb területen fekvő tájegységében bejárhatja Tolnát-Baranyát. A Dél-Dunántúl sokszínű kultúráját nem csak építészeti, tárgytörténeti szempontból ismerheti meg, hanem családtörténeteken keresztül is bepillantást nyerhet a régió egykori mindennapjaiba. A kiállítás minden házban egy-egy család történetének adott pillanatát rögzíti.
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a Faddi és Zádori lakóház, valamint az Őcsényi szőlőhegyi tanya 2024 első félévében felújítás miatt zárva tart. Megértésüket és türelmüket köszönjük!
A Dél-Dunántúl, azaz Baranya, Somogyország, Tolna és Zala a középkorban sűrűn lakott, aprófalvas terület volt, melynek nagy része a török hódoltság korában elnéptelenedett. A 16. századtól rácok, bunyevácok, sokácok és magyarok éltek itt együtt. A mai napig népszerű mohácsi busójárás sokác eredetű hagyomány. A Rákóczi szabadságharc alatt a szerbek egy része délebbre húzódott, helyükre utóbb egyre több német telepes érkezett a Dunán hajóval a Német Birodalomból. Tolnát és Baranyát ezért is nevezik Schwäbische Türkeinak.
Amilyen sokszínű a táj népessége, olyan változatosak települései, házai is. Míg a Dél-Dunántúl elzártabb, nyugati részén a 20. század elejéig megtalálhatók voltak a talpas-vázas, zsúpfedésű, füstöskonyhás faépületek, addig keleti felén, a fő közlekedési utat jelentő Dunához közel a fejlettebb, szilárdfalas építkezés volt az elterjedt. Ezt a kettősséget mutatja be a múzeumi tájegység is: a széles utca két oldalán, a szalagtelkeken szilárd falú házak állnak, míg a halmazos szög szabálytalan alakú telkein gerendavázas épületek találhatók. A falut az egész Dél-Dunántúlra jellemző, vesszőből fonott kerítés, illetve a falukapu zárja le, a kapun kívül helyezkednek el a határbeli építmények: a szőlőhegyi tanya, a temető és a pajtáskert.
A terület magyar lakosságának túlnyomó része református, ez a házak berendezési tárgyaiban is megjelenik, így például a szobákat díszítő, hazafias témájú olajnyomatokon vagy a díszes lakástextíliák motívumai között. A betelepült németek többnyire a római katolikus és az evangélikus egyházhoz tartoztak, a sokácok és bunyevácok római katolikusok, a szerbek pedig szerb ortodoxok voltak. 1585-ben a Tolna megyei Grábócon szerb ortodox szerzetesek telepedtek le, kolostoruk ma is vonzó célpontja lehet egy környékbeli kirándulásnak.
Bár a dél-dunántúli szőlőművelés hagyománya a római időkig nyúlik vissza, a híres villányi és szekszárdi vörösborok a 16-17. században betelepült rác (szerb) népesség örökségének tekinthetők. Szekszárdhoz fűződik több szőlőtípus összeházasításából az első bikavér.
A magyar kultúra olyan jeles személyiségei kötődnek ehhez a vidékhez, mint például Zrínyi Miklós, Babits Mihály, Janus Pannonius vagy a Háry János alakját megformáló Garay János.