Észak-magyarországi falu

Az új tájegység az Ipoly és a Bodrog közötti terület hagyományos népi építkezését, életmódját mutatja be. 12 lakóház és 26 melléképület magasodik itt, közel 5000 eredeti műtárggyal. Az Észak-magyarországi falu a Felföldi mezőváros tájegység szomszédságában épült fel, így válik teljessé a nagytáj építészeti képe.

A kiállítás több szempontból is egyedi: Észak-Magyarország az egyetlen olyan területe az országnak, amelynek népi építészetét, társadalmi sokszínűségét és lakáskultúráját két tájegység mutatja be. Ezek közül az egyik a 2006-ban átadott Felföldi mezőváros tájegység, amely a szőlő- és bormonokultúrán, illetve a céhes kisiparon alapuló mezővárosi életmódot reprezentálja. A másik az Észak-magyarországi falu tájegység, amely ugyanerről a területről származó, de szegény vagy középparaszti szinten élő lakosság életkörülményeibe nyújt bepillantást.

A tájegység a mai Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és a történeti Hont, Gömör és Kishont megyéket felölelő táj kultúrájának lenyomata. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum életében először illesztettünk egy határon túli, Szlovákiából származó magyar épületet egy meglévő tájegységi koncepcióba. Az Észak-magyarországi falu tájegység az Ipoly és a Bodrog közötti, folyók által szabdalt hegyvidéki terület 19-20. századi paraszti kultúráját mutatja be mind építészet, mind lakáskultúra vonatkozásában.

A táj legnagyobb néprajzi csoportját a palócok alkották, és több nemzetiség is élt ezen a vidéken: németek, ruszinok és szlovákok. A tájegységben található egy épület a ruszinok és szlovákok lakta Filkeházáról: a keresztfejes boronafalú lakóház egyébként a környező magyar falvak épületeitől nem különbözik. Így a nemzetiségek életmódját sajátos népszokásaik segítségével elevenítjük fel.

Észak-Magyarország vallási szempontból hasonlóan sokszínű: a római katolikus többségen kívül reformátusok és görög katolikusok egyaránt megtalálhatók a térségben. Ezért a tájegységben felépítettünk egy római katolikus haranglábat Debercsényből, egy római katolikus kiskápolnát Kisgömöriből és egy görög katolikus, kőből faragott útmenti feszületet Regécről.

A parasztság különböző rétegei mellett bemutatjuk a kisnemesi utódok, vándoriparosok (teknővájók, drótos tótok), az Alföldön és Dunántúlon mezőgazdasági idénymunkát vállaló summások és az uradalmakba egész évre kötött bérért elszegődő cselédek életmódját. Az Észak-magyarországi falvak látták el nyersanyaggal és munkaerővel a régió mezővárosait. A lakosság az aránylag kis szántóföldi termelésből adódóan állattartásból, szőlőművelésből, idény- és vándor-munkából, különböző kisipari tevékenységekből élt meg. Termékeiket: a gömöri cserépedényeket, az ácsolt ládákat, a hátikosarakat vagy a fából faragott kisebb tárgyakat leginkább az Alföldre vitték eladni, ahol ezeknek a használati eszközöknek az előállításához nem volt elég alapanyag. Az itt élő népesség kiválóan hasznosította a természetföldrajzi környezet nyújtotta lehetőségeket, ami megnyilvánul építészetében is.

Az eredetileg főként faépítkezésű területen a 18. századtól korlátozták a fa felhasználását, ezután a kő jelent meg fontos építőanyagként, és elterjedtek a különböző földfalak is. A múzeumi tájegységben megtalálható a keresztfejes boronafal, a favázas szerkezet sövény, tégla, illetve deszka falkitöltésekkel, a kőház, a kővel vegyes vályogfal, a tufába vájt kőház, de a téglaépület is. A főként szarufás tetőkön a legelterjedtebb fedőanyag a zsúp volt. Csak Észak-Magyarországon található meg általánosan az ún. lépcsős, más néven létrás, grádicsos vagy gerezdes tető, ami a tájegység több épületén is látható. A módosabbak azonban már tetőcseréppel fedték házukat, mint például a nemesradnóti kisnemesi család.

Az Észak-magyarországi falu épületegyüttes egy patak menti völgyi úti falu, a domboldalra felfutó keskeny szalagtelkekkel, a telkek végén keresztcsűrökkel. A település elején található a majorsági épületegyüttes magtárral, cselédházzal és üvegházzal. A múzeumi falu szélén barlanglakások sora húzódik meg. A több család vérségi kapcsolatán alapuló együttélést a közös nemzetségi portán a palóc hadas telek reprezentálja. A szalagtelkek között dűlőút visz ki a csűröskertbe, ahol két csűr áll egymás mellett. A főút másik vége egy halmazos településrészbe torkollik, ahol egy szabálytalan alakú telek zárja le az épületek sorát.

A tájegységben új vonás, hogy a házak származási helyén élő embereket megörökítő fotókból kiállítást rendeztünk, és megnyitottuk a táj szokásairól, mesterségeiről szóló filmeket játszó múzeumi mozit is. Kisnemesi házunkban megismerheti a felvidéki magyarság történetének egy szeletét is. Ha pedig érdekli, hogy hogyan dolgozunk a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, keresse fel az erdőhorváti, félig üvegfalú épületet, amelyben a házkiválasztás, bontás, újraépítés, néprajzi gyűjtés és berendezés kulisszatitkait ismerheti meg az érdeklődő.

Füleljen a perkupai lakodalmas zenére, vagy a nógrádi dudaszóra, rajzolja meg családfáját, tekintse meg a novaji nagykalács vagy az erdőhorváti perec sütésének minden csínját-bínját, próbálja ki a filkeházi ágyat és bútorokat! Járja végig Ön is a falucska házait, fedezze fel a bennük élő emberek mindennapjait és ünnepeit!

(Nagyné dr. Batári Zsuzsanna tájegységfelelős muzeológus írása a Skanzen Hírlap különszámában)