Demencia Program és Demencia Tanácsadás

A Skanzen az első olyan magyarországi múzeum, amely kifejezetten demenciával élő időskorúak számára fejlesztett ki speciális programot.
Szerző: 2021. február 24.

A Skanzen az első olyan magyarországi múzeum, amely kifejezetten demenciával élő időskorúak számára fejlesztett ki speciális programot. Múltidéző foglalkozása segíti, hogy az emlékezetzavarral élő emberek élményekkel töltődjenek fel. Emellett célunk, hogy a társadalom figyelmét felhívjuk a betegségre és a foglalkozásokon szerzett jó tapasztalatainkat és módszereinket másokkal is megosszuk.


demencia1.jpg

Mit jelent a demencia?
A demencia egy gyűjtőfogalom, nem egy konkrét betegség megnevezése. A demenciának nevezett tünetcsoport jellemzője, hogy az agysejtek száma folyamatosan csökken, ennek következtében memóriaproblémák lépnek fel, romlik az emlékezés, az érzékelés, a beszéd és a gondolkodás képessége. Több, mint száz féle típus ismert, ennek egyike az Alzheimer-kór.


Miről szól a Demencia Program?
A memóriazavar elsősorban a rövidtávú emlékeket érinti, ezzel szemben a gyerekkorban és
fiatalkorban szerzett emlékek jól felidézhetőek a demenciával élő emberek számára is. A Skanzen különleges helyszínt kínál, a Demencia Program során olyan környezetet teremtünk, olyan tevékenységeket végzünk, ami a demenciával élő idősek fiatalkorát idézi meg. A múzeum lehetővé teszi, hogy az egykori kellemes emlékeket felelevenítsük, a jelenben újra átélhetővé tegyük, így a résztvevők ismét a „réi önmaguk” lehetnek.
A programok felépítése rugalmas, minden esetben a résztvevőkhöz igazodik, a foglalkozás elemei ennek megfelelően változtathatóak:
- beszélgetés, ismerkedés
- éneklés, zene, tánc
- gasztronómia
- séta
- más helyszínek felkeresése (pl. fodrászműhely, tanya, kápolna)
- saját emléktárgy készítése

A Demencia Programról bővebben itt olvashat, illetve a programról készült összefoglaló filmünk pedig Facebook oldalunkon tekinthető meg. 


demencia2.jpg

Kiknek szól?
- demenciával élő embereknek
- gondozóknak, kísérőknek (hozzátartozóknak, szociális- és egészségügyi dolgozóknak)
Időtartam: kb. 1,5 óra (a résztvevők igényeihez igazodva)
Ár: ingyenes

Miről szól a Demencia Tanácsadás?
A tanácsadás célja, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk a demenciára és arra, hogy mi az, amit személyesen is tehetünk azért, hogy a demenciával élő emberek életminőségét javítsuk. A
tanácsadás részeként:
- igény szerint ismeretet adunk a demencia különböző típusairól,
- bemutatjuk a Skanzen Demencia Programjának felépítését,
- a múzeumi helyszínt és a program során használt eszközöket,
- tanácsot adunk a sikeres kommunikációhoz,
- helyszíntől független, máshol is megvalósítható programelemeket javaslunk.
A múzeumi mintaprogram fejlesztése egy Erasmus+ program keretében valósult meg, melyben három egyetem és öt szabadtéri múzeum vett részt, erről bővebben itt olvashat angolul és magyarul.

demlogok.jpg

 

Kiknek szól?
- Hozzátartozóknak, családtagoknak
- Múzeumi szakembereknek
- Szociális- és egészségügyi szférában dolgozó szakembereknek
Időtartam: kb. 1,5 óra
Ár: 600 Ft/fő (a bevételt minden esetben a Demencia Program megvalósítására fordítjuk)

További információ:
Bokonics-Kramlik Márta (mb. ismeretátadási osztályvezető)
Tel: 0670/9037877
Email: kramlik.marta@skanzen.hu

demencia_logok.jpg

demencia demencia program


Kapcsolódó cikkek
Tanulás

Heted7 Tábor 2021

Várjuk a 6-12 éves gyerekeket nyári napközis táborainkba, ahol a Skanzen egyedi lehetőségeit kihasználva tartalmas és szórakoztató időtöltést kínálunk.
Tanulás

Örökség Műhelyek

Mit hagytak ránk örökül elődeink? Van ezek között a „régi, de nem ósdi” dolgok között valami, ami képes túlélni évszázadokat, megújulni, életünk részévé válni? Ezekre a...