Az én Erdélyem

Az én Erdélyem

My Transylvania

Zsolna: Nekem legalább két Erdélyem van. Egy a gyerekkori és egy mai, amit most élek. Tanár úr: Nekem is kettő van: egy a történelemben, a másik pedig a mai világban. És hol kezdődik a te Erdélyed? A Királyhágón. A fenyőerdőket mindig télen járom gondolatban, a Mezőséget autóval, naplementében. Háromszéket egy dombtetőről, Szászföldet a vonatablakból látom, az Olt morajlását hallom, ha vizeit idézem, és gyerekkorom Szamosának zúgását a Magyar Színház előtt, a fahídról. Mindig lenyűgöző belegondolni, hogy ezeket a tájakat járta Bethlen Gábor, Mikes Kelemen, Bólyai Farkas… Ezek a fák bólogattak Báthori Annának vagy Misztótfalusi Kiss Miklósnak. Azokból is áll még néhány, melyek alatt Petőfi a Szeptember végént írta… Itt még vannak vidékek, ahol szabadon szaladhat a tekintet, anélkül, hogy ember építette környezetbe akadna. Terra ultra silvam. Az erdőn túl. Így nevezték Erdélyt egy 1075-ben kibocsátott királyi adománylevélben. Később az „Erdőelve” kifejezést is használják a vidékre. így jelenik meg a képes krónikában is, nevének latin foditása pedig: Transilvania. Milyen lehetett ezer éve? És meddig lesznek még erdei? Vízesései, szurdokai, szorosai? Torockón a Székelykő mögött akkor is kétszer kel fel a nap, amikor mi már rég nem leszünk. És áll még sokáig a Gyergyói havasok, a Hargita, a Retyezát. A hegyek ölelésében még jóideig ott csillognak majd a tiszta, kék vizek, patakok és tavak. A Csomád-hegység vulkánkráterében a Szent Anna-tó. És a tavak mellett lapuló lápok, ásványi gőzök és gázok titokzatos földjei, a mofetták és feredők, a borvizek világa. A büdös gázok és vizek évszázadok óta gyógyítják az itt élőket és a messziföldről érkezőket. A hegyek más kincseket is rejtenek, érceket, sót, ezüstöt, aranyat. Gyerekkoromban a Tordai-hasadékban Szent László pénzét kerestem, 50 millió éve megkövesedett ősi egysejtűeket … És megtaláltad? A népi képzelet szerint azért szórták maguk mögé a menekülő kunok, hogy lerázzák az őket üldöző magyarokat, de király imája kővé változtatta az aranyat… Kik élnek az erdőn túl, a hegyekben és azok mögött? Magyarok, románok, székelyek, szászokok, örmények, ruszinok, zsidók, cigányok. Erdély soknyelvű és sokszínű. A mi történetünk a népvándorlás viharos évszázadaiban kezdődött. Akkor jelentek meg a honfoglaló magyarok és velük a székelyek, a határok védői. A hagyomány sokféle töredékéből gyúrta össze a mondaköltő népi képzelet Csaba királyfi alakját, akinek sorsa összekötötte Attila hun király örökségét a magyarok eljövetelével. Amiként azt Arany János írta: „Ott láttam a hősök ifjabb ivadékát… / S a nemzeti vészből egy maradt fenn: Csaba, / Csaba, e nagy éjnek bujdosó csillaga”. A bujdosás útja az éjszakai égbolton át vezetett. Csaba királyfi a Tejúton bolyongott, de mindig visszatért, ha hívták a bajbajutott székelyek. A 10. században Gyula vezér telepedett le az „erdőn túli” vidéken. Olyan hatalmas úr volt, hogy Géza fejedelem is az ő leányát, Saroltot kérte feleségül. Államalapító Szent István királyunk édesanyja a hagyomány szerint a férfiakkal vetekedve lovagolt és ivott . Erdély keletről védte a fölemelkedő magyar királyságot előbb a kunok, majd a tatárok támadásaival szemben. A Vargyas- szorosban van egy barlang, az Ugron lik, a legenda szerint oda menekültek a székelyek a tatárjárás idején.. De összegyűjtött kincseiket és élelmüket a földalatti manók megdézsmálták, őrségbe állított legényeiket pedig megölték. A székelyeket kiéheztetni készülő tatárokon és a gonosz manókon azonban szörnyű bosszút állt Zolna, Ugron Ábrahám unokája. Így lettem én Zsolna. A tatárok elől menekülők helyére német telepesek érkeztek, akiket később szászoknak neveztek.Híres hét városuk a keleti kereskedelemből és a fejlett kézművesiparból gyorsan meggazdagodott, s ők adták Erdély német nevét is : Siebenbürgen. A népek nagy jövés-menését régi magyar szóval csángállásnak nevezték, a székelyek, akik elvándoroltak, ők lettek a csángók. A moldvaiak a végeken maradtak határőrzőként. A gyimesi csángók Moldva és Erdély határán, a Tatros folyó forrásvidékén , a barcaságiak Brassó közelében telepedtek le. Legnagyobb csoportjuk a Hétfalusi csángók. Félig én is közülük való vagyok. A cigányok az Anjouk idején, a 14. században érkezetek az Erdélyi-medencében. Zsidó közösségek mindig is éltek a középkori magyar állam egész területén, míg az oszmán-török elnyomás elől menekülő örmények, akik jeles iparosok és kereskedők voltak, a 17. században települtek ide. A 13. századtól pedig megjelentek a román pásztorok is, ők voltak a friss irtásokon megkapaszkodó falvak földművelői, s idővel sokan közülük a tatárjárás után emelt várak katonái és ellátó népei közé is fölemelkedtek. Az országrész a Hunyadiak idején még fontosabbá vált, majd a török hódoltság alatt 150 évre Erdély önálló állam lett. A fejedelem ugyan függött a Sztambulban székelő szultántól, de belpolitikájában önálló maradt, így eldönthette, megőrzi-e a kishaza a magyar kultúrát a következő évszázadokra. Megőrizte. Sőt. Erdély a vallásszabadság európai bölcsője lett. A tordai országgyűlés 1568-ban elsőként mondta ki a katolikus, a lutheránus, a kálvinista, és az unitárius vallás követésének egyenlő szabadságát. A szabad vallásgyakorlat és a magyar rendi szabadságjogok védelmében harcba szálltak a bécsi császár ellen Bethlen Gábor és I. Rákóczi György erdélyi fejedelmek, olyan jeles európai uralkodók oldalán a harmincéves háborúban, mint a francia, a dán vagy a svéd király. Erdély történelmében kevés békés évszázadot találunk. az 1848/49-es szabadságharc idején az erdélyi románok a magyarok ellen harcoltak. Előfordult, hogy a magyar katonaság is a földfoglaló vagy tüntető román tömegekbe lőtt, de a román népfölkelők vérengzései időnként majdhogynem népírtássá fajultak. A zalatnai mészárlás során több mint hétszáz nemzetőrt, nőt és gyereket gyilkoltak meg a preszákai mezőn. Amikor pedig Nagyenyedet rohanták le a román népfölkelők 1849 januárjában, kamasz dédapám, Maszák Hugó az utolsó pillanatban tudott kimenekülni a halottakkal teli, fölgyújtott városból, hogy azután beálljon Bem tábornok fölszabadító hadseregébe. Bár később voltak kisérletek a megbékélésre, a nemzetiségek közötti mind élesebb ellentétek kiegyenlítése a dualizmus évtizedeiben már nem sikerült. Az Osztrák-Magyar Monarchia I. világháborús veresége után, 1918 decemberében a gyulafehérvári román nemzetgyűlés kimondta Erdély csatlakozását a román királysághoz. A győztesek trianoni békediktátuma átírta a határokat és Erdély állami hovatartozását. Az erdélyi magyarság ettől kezdve mindmáig a nemzeti kisebbségek sorsában osztozik, bár a második világháború alatt egy rövid időre Észak Erdély és a Székelyföld visszakerült Magyarországhoz, a vesztes háború ezt is elsodorta A Romániában is kiépülő kommunista pártállami diktatúra idején még súlyosabb lett a nyomás. Erőszak és terror fosztotta meg a vagyonától, szabadságától, nem egyszer az életétől is azt, aki nem működött együtt a hatalommal. Ez a rezsim még arra a barbárságra is képes volt, hogy csak azoknak a szászoknak engedélyezte a kivándorlást, akikért fejpénzt fizetett a nyugat-német kormány. A Ceausescu-rendszerben telt gyermekkorom látványos emlékei az üres üzletek, az egyféle konzervből épített tornyok, a kenyérjegyek, a sorok, a Securitate árnyékában rettegő felnőttek, és a 603-as szám. Ez voltam én az iskolában. A diktatúra csak a Szovjetúnió hatalompolitikai térvesztésével, 1989-ben omlott össze. Megnyíltak a határok. A 21. század elején Magyarország és Románia egyaránt tagja lett az Európai Közösségnek. Azért elég sok ideig tartott, hogy úgy menjek át a magyar-román határon, hogy ne ránduljon görcsbe a gyomrom… Ez a vidék sokféle nép közös hazája. Hagyományos ételeik is erről a sokszínűségről mesélnek. … Az örmények aludttejes-zöldséges churutlevese legendás. A zsidó-szombatos étrendből az articsókafözelék és persze a kemencés sólet kerül az erdélyi asztalra. A lucskos káposztába pedig – amit cserépfazékban, lassú tűzön főznek, akár egy teljes napon keresztül – csombor és kapor kerül. Emlékszem, életem legfinomabb sült pisztrángját a Gyimesek bejáratánál ettem, egy hegyi fogadóban… Nálunk, amikor csak lehetett, pisztráng volt karácsonykor. És húsvétkor tárkonyos bárány, már ha éppen tudtunk szerezni. Tudtad, hogy a kürtőskalács első receptjét egy grófnő, Mikes Mária szakácskönyve őrzi a 18. századból? Székelyföldön a jó ételek után pálinkát iszik az ember, néha előtte is. Pálinkája itt mindenkinek van, akinek nincs, annak is. Tanár úr, te kivel koccintanál a régiek közül? A pókok életét tanulmányozó Herman Ottóval. Majd beülnék vele a Kolozsvári Színház nézőterére, hogy megnézzük Jászai Marit, s drukkolnénk, hogy a kor legtehetségesebb színésznője ne menjen vissza Budapestre és így beteljesülhessen szerelmük. És te? Régmúlt idők hegedűseivel nótáznék, megkérném meséljék el, hogyan keveredett az udvari zene a népzenével négyszáz évvel ezelőtt. Majd egy napba sűrítve végigjárnám évszázadok falusi lakodalmait, megtanulnám a táncokat, amikre aztán a hetvenes években a táncházmozgalom rácsodálkozott. Én Szívesen odatelepednék ükapám, Barabás Miklós mellé egy farönkre az erdélyi Érchegységben, amint épp először veti papírra egyik leghíresebb festményének témáját: A vásárra menő oláh családot. De ugyanennyire boldogan ülnék be a szekérsaroglyába Bartók Béla mellé, amikor épp az Este a székelyeknél népzenei anyagát gyűjtötte Csíkban vagy kis székely falvacskákban. Apai nagyanyámmal is barangolnék. Nem ismertem. Megkérném, mutassa meg a Mezőséget, hol állt a házuk, a háború idején a bevonuló katonák hol égették el a könyvtárukat , milyen volt, amikor nagyapám évek múltán tért haza Szibériából, milyen amikor kitelepítették őket. Szülővárosomat Kolozsvárt, gyerekkorom helyszínét is bejárnám. A Farkas utcai templomot a családi címerekkel, a főteret a nagy erdélyi családok palotáival és a Fellegvárat, barlangjainak játéktól eltiltott zónáival. Akkor hát nem csak lábbal utaznál, hanem szívvel-lélekkel is… …Igen, mert engem az erdélyiségem, az ide tartozásom meghatároz. Akárhol éltem a világban, feltöltődni itt tudtam. Itt vannak a gyökereim, ezt a humort értem a legjobban, itt kacagok-sírok igazán. De az is igaz, hogy nekem Erdély ma is annyira életszerű, annyira természetközeli, és annyira valóságos, hogy az már szürreális. Erdélyben bármikor, bármi megtörténhet veled. Ha hagyod. „És az ő szarvuk/Ajtón be nem térhet, Csak betér az völgyekbe; A karcsú testük/Gúnyában nem járhat, Csak járhat az lombok közt; A lábuk nem lép / Tűzhely hamujába, Csak a puha avarba; A szájuk többé Nem iszik pohárból, Csak tiszta forrásból.”

I have at least two Transylvanias in my mind. The Transylvania of my childhood and the one here and now. Me too, Transylvania in the historical past and in today’s world. Where does your story begin? On Királyhágó (King’s Pass). I used to walk through the pine woods in winter and drive through Mezőség at sunset. I look down on Háromszék from a hilltop and watch Szászföld from the train. I can hear the roaring sound of river Olt and the rapid Szamos of my childhood from the wooden bridge in front of the Hungarian Theatre. It is always amazing to imagine Gábor Bethlen, Kelemen Mikes, Farkas Bólyai walking in the countryside... The trees here were nodding to Anna Báthori or Miklós Misztótfalusi Kiss. Some of the trees are still living under which Petőfi wrote At the end of September... There are regions here where your eyes can sweep without noticing anything man-made. Terra ultra silvam. Beyond the forest. This is how Transylvania was mentioned in a king’s donation letter of 1075. Later the Hungarian term ‘Erdőelve’ (beyond the woods) was also used, in the 14th century Chronicon Pictum as well, and its Latin translation: Transilvania. What was it like a thousand years ago? How long will there be forests here and waterfalls, gorges and canyons? In Torockó behind Székelykő the sun will still rise twice a day when we are already long gone. And the Gyergyó Mountains, Harghita and the Retezat Mountains will still be here. In the embrace of the hills the clean blue waters, ponds, streams and Lake St Anne in the volcano crater of Csomád will still be glittering. And marshes lurking around the lakes, mysterious lands of mineral streams and gases, mofettas, mineral waters and baths. Natives and travelers of far away lands have used the stinky waters for healing for centuries. The mountains are rich in treasures like metals, salt, silver and gold. As a child I used to look for the ‘coins of King Saint Ladislaus’, 50 million years old fossils of single-celled marine organisms in the Turda Gorge. And did you find them? … According to the folklore the ‘coins’ were thrown by the escaping Cumans to get away from their Hungarian pursuers but the king’s prayer turned the coins into stones… Who live beyond the forest – in the mountains and behind them? Hungarians, Romanians, Szeklers (Székelys), Saxons, Armenians, Ruthenians, Jewish people and Gypsies. Transylvania is multilingual and multicultural. Our history began in the stormy centuries of migration when the Hungarian conquerors appeared with the Szeklers, the protectors of the borders. The legendary figure of Prince Csaba was created by the folk imagination from several mythical fragments. His fate connected the legacy of Attila, king of the Huns with the arriving Hungarians. As János Arany wrote: ‘I saw the offspring of heroes… / And one survived the nation’s destruction: Csaba, / Csaba, the wandering star of this great night’. Prince Csaba was roaming the night sky, the Milky Way and always returned when the Szeklers got in trouble and summoned him. In the 10th century tribal leader Gyula settled ‘beyond the forest’ in Transylvania. He was such an influential leader that Géza Grand Prince of the Hungarians married his daughter Sarolt. According to the legends, Sarolt, mother of King St Steven, founder of the Hungarian State, rivaled men in horse-riding and drinking. The rising Kingdom of Hungary was protected by Transylvania on the East from the Cumans and later from the Tatar invaders. There is a cave in the Vargyas Gorge called Ugron Hole. According to legend, Szeklers were hiding there during the Tatar invasion. Their food and treasures were stolen by underground dwarfs who even killed their watchmen. But Zolna, grandson of Abraham Ugron took fierce revenge on the wicked dwarfs and the Tatars who were about to starve the Szeklers. That’s why I was named Zsolna. The lands left by the fleeing Szeklers was inhabited by German settlers, later called Saxons. Their seven famous towns were soon flourishing due to trade with the Orient and their developed handicraft industry. Transylvania received its German name ‘Siebenbürgen’ after them. An ancient Hungarian term for the comings and goings of ethnic groups was ‘csángállás’. Szeklers who left were called Csangos. Moldavians remained in the border regions and became frontier guards. Csangos of Gyimes settled at the border of Transylvania and Moldavia, around the headwaters of River Tatros, while the Csangos of Burzenland (Barcaság) settled near Brasov. Their largest group was the Csangos of Hétfalu. A part of my family comes from there. Gypsies arrived in the Transylvanian Basin at the time of the Angevin kings in the 14th century. In the Middle Ages Jewish communities had already inhabited all parts of Hungary. Armenians who were excellent craftsmen and traders settled down in the 17th century fleeing the Ottoman-Turkish oppression. Many of the Romanian shepherds, peasants living here in villages from the 13th century, became soldiers and domestic servants in castles built after the Tatar invasion. Transylvania became increasingly important in the era of the Hunyadi family. During the Turkish occupation it had been an independent state for 150 years. The prince of Transylvania depended on the Sultan in Constantinople but remained independent in internal politics. So it was his decision whether to save Hungarian culture in Transylvania. And he did so. Moreover, Transylvania became the cradle of religious freedom in Europe. The Diet of Torda in 1568 was the first to declare the equality and freedom of choice between the Catholic, Lutheran, Calvinist and Unitarian religions. Transylvanian Princes Gábor Bethlen and György Rákóczi I entered the Thirty Years’ War to protect the freedom of religions and of the rights of Hungarian nobility against the Emperor of Vienna, on the side of outstanding European monarchs like the French, the Danish or the Swedish kings. In the history of Transylvania there were only a few peaceful centuries. During the 1848-49 War of Independence Romanians of Transylvania were fighting against the Hungarians. Sometimes the Hungarian army fired into the crowd of protesting Romanians and squatters, while the Romanian rebels’ slaughter sometimes almost turned into genocide. More than 700 militiamen, women and children were killed at the massacre of Zalatna in the field of Preszáka. When the Romanian rioters overran Nagyenyed in January 1849 my great-grandfather, the teenager Hugó Maszák successfully escaped from the burning city covered with corpses in order to join the liberation army led by General Bem. Although there were attempts for reconciliation, the increasing conflicts between the nationalities could not be resolved during the period of Dualism. After the defeat of the Austro-Hungarian Monarchy in World War I, in December 1918, the Romanian National Assembly at Gyulafehérvár declared the attachment of Transylvania to the Kingdom of Romania. The Trianon Treaty dictated by the victorious Allies significantly modified the borders and the state affiliation of Transylvania. Since then Transylvanian Hungarian communities have been living the life of a national minority. During World War II Northern Transylvania and Szekler Land were annexed by Hungary but the attachment was canceled at the end of the war. Under the emerging communist dictatorship in Romania the oppression of Hungarians increased. Those who did not cooperate with the regime had to face violence and terror, they were deprived of their property, freedom, often even their lives. Saxons were given emigration permit on condition that the West German government paid head money after them. I have vivid childhood memories of the Ceausescu regime: empty shops, piles of tins of the same type, bread tickets, queues, adults terrified by Securitate and number 603. This was my serial number at school. The Ceausescu regime collapsed only in 1989 in line with the Soviet Union’s loss of political potency. Borders were opened and in the 21st century both Hungary and Romania became members of the European Union. Yet, it took me a long time to cross the border without gastralgia. Transylvania is the homeland of many nationalities with gastronomical diversity. Armenians cook the legendary churut soup with curd and vegetables. From the Jewish-Shabbat cuisine the artichoke pottage and the cholent made in oven are typical meals on the Transylvanian table. The famous lucskos or stewed cabbage simmered in a clay pot with savory and dill sometimes a day long. I remember the best fried trout of my life I have eaten in a mountain inn at the entrance of the Gyimes Mountains. When it was available at Christmas we always ate trout and at Easter we cooked lamb with tarragon. Did you know that the first recipe of chimney cake can be found in the cookery book of Countess Maria Mikes from the 18th century? In Szekler Land after and sometimes even before a fine meal people drink ‘pálinka’ (traditional fruit spirit). Here even those have pálinka who say they don’t. Professor, who would you salute from the great Hungarians of the past? I would drink a toast to zoologist Ottó Herman, who studied the life of spiders. I would also join him to the Theatre of Kolozsvár to watch Mari Jászai, the most talented actress of the time and wish she had not returned to Budapest so that their love could have been fulfilled. And you? I would sing songs with old time violinists and would ask them about court music blending with folk music four-hundred years ago. Then I would join village weddings of centuries, learn the dances which were marvellously embraced by the ‘táncház’ (dance house) movement in the 70ies. I imagine sitting next to Miklós Barabás, my great-great grandfather, on a tree trunk in the Transylvanian Ore Mountains while he is making the first sketches of his famous paining: Romanian Family Going to the Fair. With the same enthusiasm I would get on the cart with Béla Bartók on his way to villages of Szekler Land or Csík County to collect folk melodies for his masterpiece An Evening with the Szeklers. I would also roam the countryside with my paternal grandmother. I didn’t know her well. I would ask her to show me the Transylvanian Plain, Mezőség, where their house stood and their library was burned down by invading soldiers during World War II. I’d like to know what she felt when my grandfather returned from Siberia many years later and when they were relocated. I would walk around in my hometown Kolozsvár, visit the church in Farkas street with the historical family coat-of-arms, the palaces of great Transylvanian families on the main square and the Citadel with its caves where I was not allowed to play in my childhood. So you would travel not only on foot but with heart and soul, wouldn’t you? Yes, I am characterized first of all by my Transylvanian identity. Wherever I lived in the world, this was the best place for me to recover mentally, to cry and laugh, where I appreciate humour most. For me Transylvania is so realistic, lively and close to nature even today, that it is almost surreal. Anything may happen to you in Transylvania, if you let it happen. (Excerpt from Béla Bartók: Cantata Profana. Translation by Béla Bartók) ‘Never will their antlers Enter gates and doors, but Only woods and shrubs; Never will their bodies Wear a shirt and coat but Only foliage; Nevermore their feet will Walk on houses' floors but Only in the sward; Nevermore their mouth will Drink from cups and jugs but From the clearest springs.’