Ez az oldal Teljesítmény sütiket használ a jobb böngészési élmény biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elfogadja ezeket a sütiket.

Történelem és Mindennapok – 2024. október 23.

Amikor 1956-ról beszélünk legtöbbször a budapesti eseményekről esik szó, pedig a „vidék forradalma” legalább annyi figyelmet érdemel, mint a fővárosé.
‘24 / 09 / 22

Időpont: 9:00-17:00

Helyszínek: Alföldi mezőváros, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Kisalföld tájegységek

A Skanzen idei október 23-i programján személyes sorsok és történetek bemutatásán keresztül ismerhetjük meg az 1956-os szabadságharcot megelőző időszakot és a forradalom vidéki eseményeit. Az egész napos rendezvény során a látogatók így nemcsak azokkal az épületekkel és kiállításokkal találkozhatnak a múzeumban, amelyek szorosan kötődnek az egykori történésekhez, hanem a múzeumi színházi előadásokon, tematikus tárlatvezetéseken és különböző játékokon keresztül betekintést kaphatnak az ’50-es évek kemény mindennapjaiba és a magyar családok gyakran nélkülözéssel teli életébe is.

A valós események alapján kidolgozott és eljátszott történetek, az öltözködési-, gasztronómiai tradíciók bemutatása, valamint a forradalom idején használatos közlekedési eszközök kipróbálásának lehetősége mind-mind azt a célt szolgálják ezen a napon, hogy a forradalomhoz vezető út minél jobban kézelfoghatóbbá váljon a látogatók számára.

Részletes program

VI. ALFÖLDI MEZŐVÁROS

DUNA-MENTI KATONAI HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET interaktív programja – Vígadóval szembeni füves terület

EZ A DIVAT – Otthon is csinosan – beöltözős és fényképezkedési helyszín – Hajdúbagosi lakóház (VI-4)

VII. DÉL-DUNÁNTÚL

KATONAI ROBURDél-Dunántúl tájegység (VII.)

MÚZEUMI SZÍNHÁZ: ELLÁTMÁNY 11:00 és 13:00 órakor Faddi lakóház előtt (VII-1)

Élelmiszer-és ruhagyűjtés zajlik, a gyűjtött javakat teherautóra pakolva viszik fel a budapesti forradalmároknak. Az emberek a házaikból hozzák a felajánlott csomagokat kosarakban, zsákokban, batyukban. Megszólítják a járókelőket, hogy hallottak-e a gyűjtésről, hozzá tudnak-e járulni valamivel ahhoz. Közben arról mesélnek, hogy fent Pesten nagy dolgok történnek, végre felszólalt a nép az elnyomók ellen, ők pedig azzal tudnak az egészhez hozzájárulni a faluból, ha segítik az ellátásukat, támogatják őket azzal, amijük van.

FRIZURAKÉSZÍTÉSHidasi lakóház (VII-2)

MINI TÁRLATVEZETÉS 10:00 és 13:00 órakor

Csak egy „kis munka” – Falusiak málenkij roboton a II. világháború végén – Muraszemenyei lakóház (VII-7)

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS – Gombfülbevaló készítés gyöngyből – Őcsényi lakóház (VII-8)

MINI TÁRLATVEZETÉS 10:30 és 13:30 órakor

Búcsú a parasztságtól – Drávacsehi lakóház (VII-12)

MINI TÁRLATVEZETÉS 11:00 és 14:00 órakor

A történelem sodrában – Lakosságcsere a Dél-Dunántúlon az 1940-es években – Hidasi lakóház (VII-2)

KINCSKERESŐ – Az 50-es évek tárgyfelismerő játéka – Csökölyi gyerekgazdaság (VII-4)

TÖRTÉNELMI PONTOK

• Bányásztüntetés – Hidasi lakóház (VII-2)

• Erőszak – Szennai lakóház (VII-5)

• Búcsú – Drávacsehi lakóház (VII-6)

56-OS TÚRA 11:30 órakor – Szegedy-Kloska Tamás történész, tudományos titkár vezetésével - Találkozási pont: Faddi lakóház (VII-1)

IX. NYUGAT-DUNÁNTÚL

„TISZTA UDVAR, RENDES HÁZ” – Környezettudatosságra nevelés – Vöcköndi lakóház (IX-2)

JÁTÉKHELYSZÍN - Tudáspont gyerekeknek és felnőtteknek – Kondorfai iskola (IX-5)

„SEMMIBŐL IS FINOMAT” – Krumplistészta kóstoltatás – Bagladi lakóház (IX-6)

TÖRTÉNELMI PONT – Kulákság – Szentgyörgyvölgyi lakóház (IX-7)

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS – Krumplipuska készítés – Faháza (IX-7)

X. KISALFÖLD

MÚZEUMI SZÍNHÁZ: REMÉNY 12:00 és 14:00 órakor - Jánossomorjai lakóház előtt (X-5)

1956. október 28-án Jánossomorja lakossága rokonlátogatás és cserekereskedelem végett megrohanta az osztrák–magyar államhatárt. Az Andaut (magyar nevén Mosontarcsát) és Jánossomorját összekötő kis lápos mocsári híd sokak számára a reményt jelentette az 1956-os események idején. Megközelíthetetlensége miatt a legtovább nyitva maradt menekülési lehetőség volt a forradalom végnapjaiban, így sokan indultak erre. Az osztrák határ lezárásáig (1957 eleje) közel hetvenezer magyar menekült át itt Ausztriába, jó részük a hídon, vagy annak romjain. Azonban többen eltévedtek, megfagytak a mocsárban. Az osztrák fél mindent megtett a magyar menekülőkért, Andauban az osztrák Vöröskereszt menekültállomást rendezett be. A történelmi tragédia emlékét a hídtól Andauba vezető út mentén felállított szobrok őrzik.

SZABADSÁG, SZERELEM – filmvetítés 10:30 órakor - Kisbodaki pajta (X-13)

SZAKMAI PROGRAMOK

• 13:00 óra "Sport az 50-es években", László Bernadett történész előadása – Kisbodaki pajta (X-13)

• 13:30 óra – "Diktatúra vs Divat", Dr. Szatmári Judit viselettörténész előadása – Kisbodaki pajta (X-13)

• 14:15 óra – "Hétköznapi élet az 1956-os forradalom előtt és után", Dr. Valuch Tibor történész előadása – Kisbodaki pajta (X-13)

• 15:00 óra – "Hol nyaralunk? Hol mulatunk az 50-es években?", Dr. Németh Szandra történész, muzeológus előadása – Kisbodaki pajta (X-13)

KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK

• Gyertyamártás – Harkai lakóház (X-4)

• Fejkendő készítés – Jánossomorjai lakóház (X-5)

• Filc neszesszer készítés – Jánossomorjai lakóház (X-5)

• Rádió készítés - Süttöri lakóház, első istálló (X-8)

• Svájci sapka készítés – Süttöri lakóház, első istálló (X-8)

• Kossuth-címer kitűző – Ásványrárói lakóház (X-13)

• Szabad Nép újságkészítés – Ásványrárói lakóház (X-13)

RETRO TÁNCFORRADALOM – tánciskola 11:00-15:00 óra között - Süttöri lakóház hátsó istálló (X-8)

LOKOMOBIL Bogyoszlói lakóház udvara (X-7)

TÖRTÉNELMI PONTOK

• Menekülés – Jánossomorjai lakóház (X-5)

• Egyen-ruha – Bogyoszlói lakóház (X-7)

• Földosztás – Süttöri lakóház (X-8)

• Áldozat – Ásványrárói lakóház (X-13)

JÁTÉKHELYSZÍNEK: RÉGI IDŐK JÁTÉKAI

Gombfoci, snóbli, teke, hullahopp karika, korabeli kártyajátékok, csutkatorony építés - Horvátzsidányi pajta (X-15)

SPORTPÁLYA

Tollaslabda, röplabda, foci, kötélhúzás – Nagyrét

TÁRLATVEZETÉS 14:20 órakor

A vidéki milliók rendszerváltása. Épületek, közterek és történetek – A vidéki Magyarország 30 éve és most (Nagyrét) – Szegedy-Kloska Tamás történész, tudományos titkár vezetésével

TÁRLATVEZETÉS 15:00 órakor

Kockaház – lakóház, életforma és annak reprezentációja a Kádár-korban - Dr. Sári Zsolt – néprajzkutató, a Skanzen főigazgató helyettese vezetésével – Skanzen Galéria

JÁTÉKHELYSZÍN

Tudáspont - Kockaház színező és Totó – Skanzen Galéria


KIÁLLÍTÁSOK

• KOCKAHÁZ – lakóház, életforma és annak reprezentációja a Kádár-korban (az Év Kiállítása 2024 jelöltje) – Skanzen Galéria

• FOROGJ MALOM, ŐRÖLJ! – Magtár (I-20)

• BÚCSÚ A PARASZTSÁGTÓL – Drávacsehi lakóház (VII-12)

• CSAK EGY „KIS MUNKA” – FALUSIAK MÁLENKIJ ROBOTON A II. VILÁGHÁBORÚ VÉGÉN – Muraszemenyei lakóház (VII-7)

• A VIDÉKI MILLIÓK RENDSZERVÁLTÁSA. ÉPÜLETEK, KÖZTEREK ÉS TÖRTÉNETEK – A vidéki Magyarország 30 éve és most (Nagyrét)

• A TÖRTÉNELEM SODRÁBAN – Lakosságcsere a Dél-Dunántúlon az 1940-es években – Hidasi lakóház (VII-2)

• KOCSIK ÉS SZEKEREK – Rábcakapi pajta (X-14)

• VAGONLAKÓK – TRIANON ÁRVÁI (az Év Kiállítása-díj győztes, 2021) – Vasútállomás peronja

• HATÁR/JELEK – Kisrét 

ÉTKEZÉS, VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG

• Resti (Bejárati épület)

• Jászárokszállási Fogadó (VI-1)

• Pékség (VI-8)

• Szatócsbolt (X-15)

• Korzó kávéház (XI-6)